Frissítve

2021.08.12. 12:22

Az LMP-s Kóbor is belépett Péterffyék közé

Régi vágya vált valóra az LMP-s Kóbor Józsefnek, a pécsi önkormányzati képviselő ugyanis ezentúl a város „zöldbiztosa” lesz. Ehhez viszont valószínűleg az kellett, hogy feladja régóta őrzött függetlenségét, és párttársához, Keresztes László Lóránthoz hasonlóan összeálljon a régi baloldallal. Mint kiderült, a zöldpárti Kóbor már Péterffy korábbi, hőerőműben végzett munkáját is kész figyelmen kívül hagyni. A Fidesz szerint „kilóra vette meg Keresztest és a pécsi LMP-t a Gyurcsány vezette baloldal” – mint írják közleményükben.

Vizvári Soma

Kóbor József LMP-s önkormányzati képviselő végül feladta korábbi féltve őrzött függetlenségét, és belépett a Pécs Jövője frakciószövetségbe, azaz a városvezető baloldali összefogásba. Kóbor csatlakozását Péterffy Attila jelentette be a frakciószövetség több tagja körében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a pécsi városházán. Érdekesség, hogy az eseményen Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő is felszólalt, akit az MSZP is támogat képviselőjelöltként a Baranya 2-es körzetben, mióta a szocialisták korábbi emberüktől Szakács Lászlótól megvonták a bizalmat és kirúgták a pártból.

Kóbor József belépése a városvezetők közé azért is meglepő, mert eddigi különutasságára volt világos magyarázat. Egy korábbi nyilatkozatában a következőképpen indokolta, hogy inkább külsőleg támogatta volna Péterffy Attilát a 2019-es önkormányzati választásokon: „Péterffy Attila mögé korábbi, de máig hatással és következményekkel járó szakmapolitikai szerepe miatt környezetvédő-zöld pártként nem kívántunk >>logót<< tenni”. Itt nyilvánvalóan Pécs polgármesterének a Pannon Hőerőműben folytatott tevékenységére gondolt a zöldpárti politikus. Vékony jég ez a baloldali szövetséghez most csatlakozó politikus számára, hiszen a polgármester amiatt perelte be Vicze Csillát, hogy a környezetvédő aktivista azt állította: Péterffy Attila „2008–2015-ig a Pannon Hőerőmű vezérigazgatójaként durván 3 millió tonna fát égetett el a hőerőmű kazánjaiban”.

A sajtótájékoztatón megkérdeztük Kóbor Józsefet, ezek szerint már rátenné-e a szimbolikus zöld logót a polgármesterre. A zöldpárti politikus azt válaszolta, hogy korábbi szavai a választási szituációra vonatkoztak, amikor az volt a kérdés, együtt induljon-e a többi baloldali párttal. Péterffy szakmai előéletével kapcsolatban megjegyezte: nem kell mindenben egyetérteniük ahhoz, hogy a fő célok eléréséért együtt dolgozzanak.

Érdeklődtünk, ez azt jelenti-e, hogy Kóbor József nem ért egyet Péterffy Attila a hőerőműben végzett tevékenységével. – A polgármester úr akkoriban tette a dolgát – válaszolta az LMP-s képviselő.

Kóbor József persze kap is valamit azért cserébe, hogy csatlakozik a városvezető frakciószövetséghez, ugyanis egy új, többletfizetéssel nem járó pozíciót kap. Kóbor lesz Pécs „zöldbiztosa”, amit már 2019 óta szeretett volna elérni. Ahogy a politikus egy korábbi interjújában visszaemlékezett, Péterffy 2019-es győzelme után Kóbor azt javasolta a polgármesternek, hogy legyen fenntarthatósági biztos. „Miután láttam, hogy külön politikai pozíciók osztogatása folyik („innovációs biztos”, „kisebbségi tanácsnok”, „civil tanácsnok”, stb) , úgy gondoltam, miért ne kérjek én is egyet? Azzal a különbséggel, hogy én ezért nem kértem külön státust, pénzt” – magyarázta Kóbor egy tavaly év végi interjúban.

A csütörtöki sajtótájékoztatón rákérdeztünk a polgármesternél, ha már évek óta terítéken Kóbor megbízása, miért csak most lett belőle biztos. Péterffy azt mondta, a koronavírus-járvány miatt húzódott az ügy, de ő végig nyitott volt erre. Érdekes, Kóbor az említett interjúban még nem így emlékezett vissza. „Péterffy folyamatosan azzal tolta ezt el, hogy ez így formailag nem működik, hogy jogilag nem megy, és a többi, és a többi, lekerült a napirendről” – panaszkodott a zöldpárti politikus.

Frissítés, 13:07

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Pécsi Képviselőcsoportja az alábbi közleményt tette közzé az eseményekkel kapcsolatban:

„Kilóra vette meg Keresztest és a pécsi LMP-t a Gyurcsány vezette baloldal

Korábban Keresztes nevezte „erdőégetőnek”, most párttársa mégis „zöld biztosa” lesz Péterffy Attilának. Egyértelmű, hogy Keresztes László Lóránt még az elveit is feladja azért, hogy felkerülhessen Gyurcsány Ferenc porondjára.

Tavaly márciusban saját posztjában képmutatónak és álszentnek nevezte a pécsi balliberális többséget Keresztes, amikor is Pécs volt az egyetlen olyan város, ahol elbukott a Székely Nemzeti Tanács által, a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés ügye. Keresztes akkor úgy fogalmazott, hogy ezek a képviselők „a megosztottság és gyűlöletkeltés mocsarában dagonyázva érzik jól magukat, egy napra sem akarnak onnét kijönni”.

Sajnálattal látjuk, hogy most saját hatalomvágyától vezérelve Keresztes László Lóránt is befekszik a gyűlöletkeltés mocsarába. Pikáns adalék a mai bejelentéséhez, hogy a tavaly decemberben kinevezett új pécsi alpolgármester személyét is elfogadhatatlannak tartotta Keresztes, Nyőgéri Lajosról úgy nyilatkozott, hogy csak egy újabb teher a város nyakán.

Emlékezhetünk, az LMP 2019-ben még önálló jelöltet indított a polgármesteri posztért Pécsett. Ezt akkor azzal indokolta Keresztes, hogy „a baloldali pártok a látszat ellenére nem működtek együtt az LMP-vel”.

Péterffy Attila ma frissen kinevezett környezetvédelmi és fenntarthatósági biztosa Kóbor József akkor úgy fogalmazott, „Péterffy Attila se nem pécsi, se nem zöld jelölt”. Ennek ellenére most mégis egy olyan frakció szövetségnek a tagja lett Kóbor József, amelynek politikusai a megválasztásuk óta minden korábbi zöld programot leállítottak.

Nincs panelprogram, nincs faültetési program, nincs zöldiskola pályázat és Péterrfy Attila nem támogatja a zöld szervezeteket, a szemléletformálást sem.

Az LMP azzal, hogy most bebújt a szocialista sátorba, elárulta a saját elveit és becsapta korábbi szavazóit! Keresztes László Lóránt pedig a politikai túlélése érdekében felállt a saját maga által hiteltelennek nevezett baloldal politikusok mellé, Gyurcsány Ferenc porondjára.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!