Paradicsomba borultak

2021.08.15. 16:30

Igazi édenkertté alakult Husztót szombaton (képgaléria)

Nem tartotta vissza az érdeklődőket a nagy meleg.

Móga R.

a20210814_paradicson fesztivál Csendes Ildikó (piros ruhában) telkén_Husztót_ll_dn

Harmadik alkalommal rendezték meg a Paradicsom Imádok Napját, amelyen több száz fajta paradicsom bemutatója, paradicsomos ételek, italok, előadások, és igazi vásári kavalkád fogadta az érdeklődőket Husztóton.

 

A fantasztikus hangulatú esemény idén is nagy népszerűségnek örvendett a forróság ellenére is. A látogatóknak a délelőtt folyamán lehetőségük adódott főzőversenyre, paradicsomok kóstolására és elkészíthették vadnövényekből és paradicsomfélékből a saját ételeiket.

A délutáni órákban továbbra is kitartott a fesztivál hangulat és közben különböző előadásokkal színesítették a rendezvényt a szervezők. Az egész nap során a gyerekek is számos programmal elfoglalhatták magukat. Játékos kalandtúra, kézműves, színezés, kerámia festés, ügyességi versenyek valamint pónilovaglás közül is választhattak. A rendezvényt közös énekléssel, sámándobolással és tűzgyújtással fejezték be.

Az egészen biztos, hogy aki szereti a paradicsomot, az biztosan ott volt az eseményen. Aki pedig eddig nem szerette, az most megszerette.

Címkék#paradicsom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!