vigyázat!

2021.08.06. 14:00

Veszélyt rejthetnek a játszótereken lévő gazdátlan homokozók

A nem megfelelően karbantartott homokozók komoly megbetegedésekhez vezethetnek – a szakemberek a közterületeken lévőket bejelentés esetén vizsgálják, és a szülőknek azt tanácsolják, hogy csak biztonságosnak tűnő homokba engedjék játszani gyermekeiket.

Wald Kata

Fotó: Löffler Péter

Komoly fertőzésveszélyt jelenthetnek a nem megfelelően karbantartott homokozók, azok állapotának vizsgálatára nagy hangsúlyt fektet a hatóság.

A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a járási népegészségügyi munkatársaik a közterületen lévő játszótereket közérdekű bejelentés esetén, a bölcsődék, óvodák játszótereit pedig a rendszeres közegészségügyi ellen­őrzés során vizsgálják. Megnézik, hogy az kellőképpen lefedett-e, ellenőrzik, hogy mikor volt utoljára homokcsere, előírás továbbá az is, hogy a mindennapos karbantartás is biztosított legyen.

– A homokozók rendszeres rendben tartása, a homok évenkénti cseréje, fertőtlenítése, illetve lehetőleg napi szintű átforgatása minden esetben a terület tulajdonosának, használójának a feladata – emelte ki a Baranya Megyei Kormányhivatal.

A szülőknek azt javasolják a szakemberek, hogy kizárólag olyan homokozóval rendelkező játszótérre vigyék gyermekeiket, ahol látható, hogy rendezettek a körülmények. – Nagyon fontos ügyelni arra, hogy a gyermek homokozás közben és után ne vegye a szájába a kezét, játék közben ne étkezzen piszkos kézzel, evés előtt pedig alaposan meg kell mosni az apróságok kezeit – hívják fel a figyelmet.

Családi házak udvaraiba is sok helyen kerül homokozó: ezekre is ugyanazok az elvárások igazak, mint a játszótéri eszközök esetében, azaz javasolt évente homokot cserélni, és célszerű használaton kívül fedve tartani. A nem kellően tiszta homok ugyanis hányással, hasmenéssel, gyomorfájással és légúti panaszokkal járó megbetegedéseket okozhat, és a szem épségét is veszélyezteti. Az állatok ürüléke vezethet komoly megbetegedésekhez.

Rendszeresen vizsgálják a szakemberek a különböző homokozókat

Míg a homokozók állapotára a népegészségügyi szakemberek, addig a játszótéri eszközök biztonságosságára a fogyasztóvédelmi hatóság ügyel – tavaly a vizsgált esetek mintegy háromnegyedénél találtak kifogásolni valót. A vonatkozó jogszabály szerint a játszótéri eszközök felülvizsgálatát háromévente az üzemeltető köteles az erre a feladatra kijelölt, független megfelelőségértékelő szervezetek valamelyikével elvégeztetni, amely ennek eredményéről a hatóságot tájékoztatja. A fogyasztóvédelmi vizsgálatok tapasztalatai szerint a legjellemzőbb hiányosság, hogy a felülvizsgálat megrendelése elmarad, így az üzemeltetők nem tudják igazolni, garantálni az adott játszótér biztonságosságát.

Pécsett több játszótéri eszközt bontottak el a közelmúltban, mert „nem megfelelő” minősítést kaptak, a társasházak között pedig még lehetnek közterületen olyan régi, egy-egy elemből álló játékok, amelyek a városüzemeltetés nyilvántartásában – miután nem ők telepítették – nem szerepelnek – ezeket felülvizsgálják, aztán döntenek sorsukról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!