Kormányzati törekvések

2021.09.18. 07:00

„A kormány továbbra is Pécs mellett áll”

– A keleti nyitás kormányzati törekvés: hiszünk abban, és a tények is azt igazolják, hogy Magyarországnak ez egy kitörési pont – többek között erről is beszélt lapunknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Munkatársunktól

20210916 Pécs A ledfal megérintésével elindítják a termelést az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems beruházásavatóján Pécsen. A csaknem 11,5 milliárd forintos, zöldmezős beruházáshoz az állam mintegy 2,5 milliárd forint támogatást nyújt, amitől további munkahelyek teremtése várható. A cég fejlesztése megteremti annak a lehetőségét, hogy a jelenleg is több mint háromszáz fős létszámot a vállalat tovább növelje Pécsett, hiszen 20 ezer négyzetméternyi új gyártóterület jön létre. Fotó: Löffler Péter lp Dunántúli Napló Képen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Fotó: Löffler Péter

– A koronavírus-járvány gazdasági kihívásai új helyzetet teremtettek, amire a kormány számos munkahelyvédő és -teremtő program elindításával reagált. Hogy látja, sikeres volt ez a program, működőképes volt a koronavírus-válság gazdaságpolitikai kezelése Magyarországon?

– Tavaly tavasszal egyértelművé vált, hogy nem csak egészségügyi, hanem gazdasági vészhelyzettel is szembe kell néznünk. A sokak által megjósolt tömeges munkanélküliség megakadályozására válaszokat kellett adnunk. Ezzel párhuzamosan az is mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy új világgazdasági korszak kezdetén vagyunk. Ez a járvány nélkül is elindult volna, az csak felpörgette az eseményeket. Ebben az új helyzetben új megoldásokat kellett keresni: mi úgy döntöttünk, hogy nem megszorításokkal, hanem a munkahelyek megteremtésével és megvédésével szállunk be a versenybe, s ebben tesszük érdekelté a cégeket, ebben támogatjuk azokat. Bátran mondhatom, hogy helyesnek bizonyult ez az út: 270.000 munkahelyet mentettünk meg, és ma hazánkban 4,7 millió ember dolgozik, a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak ennyien. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor év végére elérhető az 5,5 százalékos gazdasági növekedés.

– Baranya megyében milyen mértékű kormányzati segítséget kaptak a gazdaság szereplői?

– A járvány alatt harminc vállalat összesen 17 milliárd forintos beruházást hajtott végre – a kormány ezt 7 milliárd forinttal támogatta. Összességében 5800 munkahelyet sikerült megmentenünk. Azt gondolom, hogy ezek a számok magukért beszélnek. Nagyon fontos, hogy mindenkiben tudatosuljon: a kormány továbbra is Pécs, illetve egész Baranya megye mellett áll. Ennek része például az M6-os, M60-as autópálya fejlesztése, de ide sorolhatom a pogányi repülőtér ügyét is. Az, hogy egy jól működő repülőtér mekkora felhajtóerő egy adott régió gazdaságának, mindenki számára egyértelmű. Aki bizonytalankodik, az idézze fel a Győr-Audi, illetve a Debrecen-BMW párosokat. Ezen nagy cégek odatelepülésében központi tényező volt, hogy az adott városok bírnak egy repülőtérrel.

– Az utóbbi időben láthatóan országszerte – és Baranyában is – megerősödtek a Távol-Kelettel való gazdasági külkapcsolatok. Áprilisban jelentették be, hogy első magyarországi gyárát Pécsett építi a Seiren, most pedig a Hannon System Hungary Kft.-vel való, szintén számos új munkahelyet jelentő együttműködés apropójából beszélgetünk. Vannak tervben még hasonló beruházások, amelyből a dél-dunántúli régió és Baranya is profitálhat?

– A keleti nyitás kormányzati törekvés: hiszünk abban, és a tények is azt igazolják, hogy Magyarországnak ez egy kitörési pont, így nem titkolt szándékunk minél több céget idehozni – akár éppen Baranyába. 2019 volt az első olyan esztendő, amikor hazánkba egy keleti országból, történetesen éppen Dél-Koreából jött a legtöbb beruházás. 2020-ban az összberuházás 48 százaléka már keletről érkezett. Ezek a számadatok visszaigazolják azt, hogy a keleti nyitás működik, és még rengeteg lehetőség van benne.

Fotó: L. P.

– Mi szól hazánk mellett a beruházók szempontjából?

– A biztonság. Ennek három ága van. Egyrészt a politikai stabilitás: ha már jó ideje kétharmados többséggel kormányoznak egy országot, akkor ott megnyugtató a helyzet. A másik a, nevezzük így, „fizikai” biztonság: mi voltunk az az ország, amely megállította a migránsáradatot, mi reagáltunk a legjobban az akkor kialakult helyzetre. A harmadik ág a járványügyi biztonság: Magyarország nagyjából két hónappal előzi meg a nyugati országokat a járványkezelés terén – mi értük el először a 60 százalékos átoltottságot, aminek köszönhetően sokkal korábban tudtunk nyitni, mint a többi ország. Ez verseny­előnyt jelent, olyat, amellyel élni is tudtunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!