Folytatódik a tárgyalás

2021.09.16. 16:45

Dicséretet és oklevelet is kapott a dohánybolti rabló magaviseletéért a börtönben

Csütörtökön előkészítő ülést tartott a Pécsi Járásbíróság a dohánybolt fosztogatójának ügyében.

Zs. J.

– Rettentően megbántam a tettemet. Szeretnék bocsánatot kérni a dohányboltos hölgytől, akinek sem fizikai, sem lelki traumát nem szerettem volna okozni. Nagyon-nagyon remélem meg tud nekem bocsátani – mondta az utolsó szó jogán a 21 éves tamási férfi, aki idén tavasszal késsel a kezében kirabolt egy pécsi trafikboltot, ahonnan több mint 140 ezer forintot vitt el.

A dohánybolt fosztogatójának ügyében csütörtökön előkészítő ülést tartott a Pécsi Járásbíróság. Az ügyész ismertette a vádiratot, mely szerint a férfi március 21-én este a zárás előtt fosztotta ki a dohányboltot. Tudatosan készülhetett rá, mivel a barátai lakásán a rablás előtt átöltözött, zacskót és egy kartonból kivágott pisztolyt vett magához, de mivel az általa készített papírfegyver nem tűnt túl élethűnek, így a szobából egy konyhakést vett el. Az ügyész a férfira 5 év 4 hónap fegyházbüntetést kért.

Mivel a 21 tamási férfi börtönben van, így a tárgyalás távmeghallgatással történt. Az ügyész javaslata után lehetősége volt a vádlottnak, hogy a bíróság által adott telefonon konzultáljon a védőjével. Rövid szünet után a férfi bűnösségét elismerte, lemondott a tárgyalásról, illetve mérsékeltebb büntetést kért (3 év alatti fogházbüntetést).

A férfi elmondta, hogy pincérként dolgozott Siófokon, illetve amikor a munkáját elvesztette, máshol szeretett volna elhelyezkedni. Próbálkozott pincérként, segédmunkásként építkezésnél, de sehol sem járt sikerrel. Hozzátette, se lakása, se autója nincs, jogosítvánnyal nem rendelkezik, nőtlen, nincs gyermeke és édesanyával él együtt.

A 21 éves férfi egy időben Ausztriában dolgozott, ahol elvégezte a pincériskolát. Folyékonyan beszél angolul, németül és most olaszul tanul. Szóba került a tárgyaláson, hogy a börtönben is dolgozik, korábban a konyhán, illetve fejlesztési programon is részt vett. Megemlítette, hogy dicséretet, illetve oklevelet is kapott a magaviseletéért a börtönben.

A bírónő bekérte az oklevelet, de mivel a börtön nem tudta rövid időn beküldeni, így tárgyalás szeptember 30-án folyatódik, valószínű ítélethozatallal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában