fejlődés

2021.09.13. 07:00

Drávacsehiben épül a baranyai Hollókő (videó)

A Bőköz fesztivál egyik helyszínén jártunk, amely az Ormánság egyik modern ékkövévé válhat, mint a falusi turizmus „mini-Mekkája”.

Vizvári Soma

Békésen legelésző ökrök és bivalyok mellett hajtottunk el a falu határában, és rögtön a „kétsoros” utca elején leparkoltunk. Azért hívják így a helyiek a Kossuth Lajos utcát, mert az út két oldalát ház­sor szegélyezi. Nem sokkal utánunk érkezik a guruló üzlet Drávapalkonya felől, és leparkol a közelünkben, hogy a helyiek bevásárolhassanak. A körülbelül százhetven főt számláló falunak ugyanis nincs saját boltja.

A Kossuth Lajos utca elején vannak a közintézmények: az önkormányzat hivatala, vele szemben az egykori kocsma. Utóbbi manapság amolyan kultúrházként üzemel, belső falait a régenvolt falusi élet mindennapi kellékei ékesítik. A „Drávacsehó” – így hívják a helyiek – fontos szerepet tölt be a Bőköz fesztiválok idején. Németh Tamás polgármester elmondása szerint a 2022-es Bőköz fesztiválig csárdát akarnak csinálni a Drávacsehóból. Hogy miért ez lett a régi épület beceneve, azt a falu vezetője somolyogva magyarázta el nekünk. Egyszer egy országosan ismert népzenei együttes lépett fel a faluvégi intézményben, és egyik tagjuk örömét fejezte ki, hogy „Drávacsehóban” zenélhetnek.

Németh Tamás nem Drávacsehiből származik: Pécs belvárosából került a településre, a lakosaival úgy került kapcsolatba, hogy építészként részt vett egy vidékfejlesztési projektben, s egyszer csak azon kapta magát, hogy a drávacsehiek arra igyekeznek rábeszélni, induljon a választáson.

A polgármester saját történetéből tudja, mekkora lehetőség rejtőzik abban, hogy az általa irányított település zsákfalu. Németh Tamásék éppen ezért olyan fejlesztési programokon pályáznak, amelyekkel Hollókőhöz hasonló modellben a falusi turizmust erősítenék. Jó példa erre a korábbi tulajdonosról elnevezett Orbán-ház. A térségre jellemző építészetet őrző hajlékot nemrég újították fel, és az idei Bőköz fesztiválon fellépőket is elszállásoltak benne.

 

Az összkomfortos parasztház belsejének kialakításakor olyan részletekre is figyeltek, mint hogy az angol vécét pottyantósnak „álcázzák”, a lefolyóval is rendelkező kádat pedig egyszerű fadézsának. Az Orbán-ház külseje egyébként a szentendrei skanzenben álló „klónja” alapján nyerte el eredeti formáját. A szentendrei ház ugyanis egészen pontosan az Orbán-ház másolataként épült meg egykor.

Elhaladtunk az épülő színészszállás alapjai mellett is. – Itt aztán lehet majd zavartalanul alkotni – gondoltam magamban, majd keserűen vettem tudomásul, hogy nekünk viszont hamarosan el kell hagynunk Drávacsehit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!