Ráfér a korszerűsítés

2021.09.26. 16:28

Jövő nyárra megújul a szászvári strand

Saját erőből felújítja a strand elavult gépházát a szászvári önkormányzat – a cél, hogy jövő nyáron ismét kinyithasson a létesítmény.

Wald Kata

Fotó: Laufer László

Mint ismeretes, az elmúlt két szezonban zárva maradt a fürdő: ennek egyik oka volt, hogy a járványügyi előírások mellett biztonságosabbnak látták, ha nem fogadnak vendégeket, emellett a gépház állapota se tette lehetővé a nyitást – modernizálása a megfelelő vízminőség biztosításához elengedhetetlenné vált. Az önkormányzat saját erőből bele is vágott a munkába.

Az eredetileg mintegy ötmillió forintra tervezett beruházás költségei azonban az elmúlt hónapok során mintegy tíz százalékkal emelkedtek – a képviselő-testület többek közt erről is tárgyalt a legutóbbi ülésén, a munkálatok folytatásáról döntöttek.

Az 1935-ben épült szászvári strandon komolyabb korszerűsítésre utoljára csaknem húsz évvel ezelőtt, 2003-ban került sor, amikor is korszerű vízforgató berendezéssel, új öltözőépülettel, parkosított környezettel bővült a Mecsek oldalában lévő létesítmény. Később büfé is nyílt, és további előrelépés, hogy 2015 óta a gyermekmedence vizét napkollektorok melegítik.

A helyi lakosokon kívül jellemzően Komlóról, Bonyhádról és a környező településekről érkeztek a fürdőzni vágyók nyaranta Szászvárra, de Pécsről is egyre több vendég kereste fel a fürdőt az utóbbi években.

Mint azt Vidák Krisztina, Szászvár polgármestere kérdésünkre elmondta, a medencére is ráférne már a korszerűsítés, a burkolatát szeretnék jövő nyárra megújítani. A kivitelezési munkák várható költségeiről az árajánlatok begyűjtését megkezdte az önkormányzat, bíznak abban, hogy a fejlesztés megvalósítására nyílik pályázati lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!