A fejlődés élére állt

2021.09.28. 07:00

Két esztendővel ezelőtt hunyt el Szekó József, Mohács néhai polgármestere

Két éve érkezett a hír: tragikus körülmények között elhunyt Szekó József, Mohács ötödik ciklusát töltő polgármestere. Szombaton szentmisével emlékeztek rá a Zárdatemplomban, a városházán pedig rendre mécses ég a fényképe alatt. Lapunknak adott egyik utolsó interjújával emlékezünk rá.

Máté Balázs (forrás: Mohácsi Újság.hu)

Szekó József, Mohács polgármestere

Fotó: AS

1998. október 18-án tette le első alkalommal polgármesteri esküjét Szekó József, aki eredetileg négy évre vállalta el a feladatot – olvasható a Mohácsi Újság.hu hírportálon.

Akkor csaknem háromszázmillió forintos hiány mutatkozott az önkormányzat kasszájában, húsz évvel később pedig 48 fejlesztési program futott több mint tízmilliárd forint összértékben. Szekó József lapunknak 2018. október 18-án adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, újabb húsz évben már nem gondolkodik, esetleg még egy polgármesteri ciklust vállal.

– 1996 elejétől vettem át két önkormányzati cég vezetését, amelyekből aztán létrehoztuk a Városgazdálkodási Kft.-t – idézte fel a kezdeteket Szekó József. – Válságmenedzsernek érkeztem, sikerült talpra állítani a céget, tizenötszörösére növeltük az árbevételét, nyereségesen gazdálkodtunk. Aztán Bánki Erikék felkértek, hogy vegyem át az akkor nehéz helyzetben lévő város vezetését. Akkor négy évről volt szó.

Szekó József hozzátette, 1998-ban Mohács eladósodott település volt, csaknem háromszázmillió forint volt a hiány, az önkormányzat és intézményei működési problémákkal küszködtek.

– Itt is válságkezelésről szólt a munka, az első egy-két év ezzel telt. Úgy gondoltam azonban, hogy Mohácsban nagy fejlődési potenciál van, megpróbáltuk a mindaddig kiaknázatlan lehetőségeket kihasználni és megalapozni a későbbi fejlesztéseket.

Ehhez azonban egy „apróság” hiányzott, nem voltak az önkormányzatnak fejlesztésre használható területei.

– Ez nagyon komoly versenyhátrányt jelentett, ezért az első lépéseim egyike az volt, hogy területeket vásároltunk, szereztünk vissza.

Több tíz hektárról volt szó, amikor ezek már megvoltak, létrehoztuk az akkor hatvan, ma 150 hektáron működő ipari parkot.

– Rá kellett jönnöm, hogy a városfejlesztés nem megy egyik évről a másikra. 15-20 évre szóló jövőképet kellett alkotni, milyennek szeretnénk látni addigra Mohácsot, aztán lépésről lépésre megvalósítani. A polgármesterség is egy szakma, amit sehol nem tanítanak, s valóban csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Amikor a négy év, amit vállaltam, lejárt, az elképzelések negyedét sem valósítottuk meg, ezért a folytatás mellett döntöttem, s ebből lett mostanra húsz év.

Tennivaló persze most is akad bőven, jelenleg nem kevesebb, mint 48 fejlesztési programot bonyolít a város, ezek össz­értéke meghaladja a tízmilliárd forintot. Adódik tehát a kérdés: jöhet az újabb húsz esztendő?

– Nem gondolkodom ilyen távlatokban, legfeljebb arról lehet szó, hogy még egy ciklust vállalok, de ebben még nem döntöttem – szögezte le Szekó József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!