Hitélet

2021.09.09. 16:28

Pécsett is járt már az áldott kereszt

Nemrégiben Pécsre érkezett az Áldott Kereszt Egyesület által szervezett országos Mária-zarándoklat keretében a Vatikánban már négy alkalommal pápai áldásban részesített cigány áldott kereszt.

W. K.

Forrás: Shutterstock / Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az egyesület legfontosabb célja a cigányság kulturális hagyományainak ápolása, népszerűsítése, illetve vallási kötődéseinek erősítése.

A zarándoklat a Komárom-Esztergom megyei csatka-szentkúti kegyhelyről indult, ott talált otthonra ugyanis az egyesület jelképe, az áldott kereszt. Elnevezése onnan ered, hogy a Vatikánban eddig összesen négy alkalommal részesült pápai áldásban.

Legutóbb, 2017 novemberében kérte rá Isten áldását Ferenc pápa, aki maga is támogatójává vált a roma hívők által is nagy becsben tartott csatka-szentkúti zarándokhely felújításának, amelyet az egyesület évek óta szorgalmaz. A szentatya jelképesen egy eurót ajánlott fel akkor a rekonstrukció megvalósításához.

A Mária-zarándoklat első állomása Szombathely volt és érinti azokat a településeket, ahol a hívek, a roma katolikus közösségek fogadják az áldott keresztet – ahogy ez Pécsett is történt. Minden állomáson egyházi szertartással és kulturális – jellemzően autentikus roma népzenét, illetve vallásos énekeket megszólaltató – programmal egybekötött rendezvényt is tartanak, egyszerre szolgálva a hagyományőrzést és a keresztény hit erősítését.

A zarándoklat záróeseménye a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében szeptember 9-én 11 óra 30 perckor kezdődő cigány mise, majd másnap, szeptember 12-én a pápai szentmise a Hősök terén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában