Évtizedeken át irányított

2021.09.26. 11:30

Részben hiányérzete van, de megkönnyebbült Schumann Norbert

Címzetes igazgatói elismerésben részesült a vásárosdombói iskolában több cikluson át végzett intézményvezetői munkájáért Schumann Norbert.

Móga Richárd

20210827 Vásárosdombó Az idei évben a nagyszabású, megyei szintű tanévnyitó ünnepélynek, a harmincadik születésnapját ünneplő Vásárosdombói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. fotó: Laufer László (LL) Dunántúli Napló képen: Bognár Lászlót, a Szigetvári Tankerület igazgatója, Schumann Norbert húsz éven át tartó igazgatói munkáját is megköszönték, és címzetes igazgatói elismerésben részesült

Fotó: Laufer László

– Mindig is a pedagógushivatás vonzotta?

– Gyerekkoromban nagyon sok minden érdekelt, de a tanítás nem volt közöttük. Néhány barátommal úgy terveztük, hogy középiskola után repülőgép-szerelőnek fogunk tanulni. Édesapám vágya volt, hogy valamelyik gyerekéből pedagógus legyen. Tulajdonképpen az ő unszolására jelentkeztem a Kaposvári Tanítóképző Főiskolára. Most visszagondolva köszönettel tartozom neki.

– Alig egy hónapja kezdődött el a tanév, de hosszú idő után már nem ön az igazgató. Milyen érzés?

– Természetesen vegyes érzések vannak bennem, hiszen 30 évig dolgoztam vezető beosztásban. Részben hiányzik a megszokott napi vezetői tevékenység, részben viszont nagy megkönnyebbülést érzek, hiszen óriási felelősség került le a vállamról. Nyugodt is vagyok, mert az utánam következő vezetők abszolút alkalmasak, és biztos vagyok benne, hogy továbbviszik a megkezdett munkát, és folyamatosan fejleszteni fogják az intézményt.

– Címzetes igazgatói elismerésben részesült. Ez a szakma csúcsa?

– Ha gyakorlati szempontból nézem, nálunk a szakma csúcsa az igazgatói munka, persze eltekintve attól, hacsak valaki nem szeretne hivatalnok lenni. Ez a cím tulajdonképpen egy erkölcsi elismerésnek tekinthető, amivel az elmúlt évtizedek munkáját értékelték, köszönték meg, ami nagyon jól- esett és büszke vagyok rá.

– Ha visszatekint az elmúlt időszakra, mi az, amire a legbüszkébb?

– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a nálunk tanuló diákok mindenütt megállják a helyüket, folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapunk a teljesítményükről. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akik a nehéz körülmények ellenére is kiváló munkát végeznek, nagyszerű közösséget alkotnak, és ennek köszönhetően a vásárosdombói iskola nevét az ország nagy részén ismerik.

– Mit javasol azoknak, akik a pedagógiai pályát választanák?

– Csak olyan emberek jöjjenek erre a pályára, akik elkötelezettek az ifjúság nevelésével, oktatásával kapcsolatban, vállalják a kihívásokat, nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és hajlandóak folyamatosan fejleszteni, képezni magukat, és nem utolsósorban megfelelő empátiával közeledni a gyerekek felé, mert enélkül nem fog menni.

Többször vendégül látták Nyilasit

Schumann Norbert életében a labdarúgás mindig fontos szerepet játszott. Ezzel is kapcsolatos egyik kedves emléke, a Vásárosdombói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola három alkalommal is vendégül látta a 70-szeres magyar válogatott labdarúgót, Nyilasi Tibort. Az egykori kiváló magyar sportoló már úgy járt Vásárosdombóra, mintha hazajárna. Ráadásul voltak barátai a gyerekek között, akikkel mindig közvetlenül beszélgetett. Schumann Norbert számára ez is örök élmény marad.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában