COVID

2021.10.29. 13:10

A héten hat pécsi kisgyermeknevelő intézményben bukkant fel a vírus

Több pécsi bölcsődében és óvodában is kerültek karanténba kisgyermekek, illetve dolgozok a koronavírus-fertőzés terjedése miatt a napokban.

bama.hu (forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Óvodák

A Nyugati Városrészi Óvoda Mezőszél utcai központi intézményében – a csütörtöki eset után – újabb óvónő koronavírus-tesztje lett pozitív. Az új fertőzés miatt az eddigi 9 kisgyermek után újabb két óvodás esetében rendelte el a hatóság a járványügyi megfigyelést.

A Nyugati Városrészi Óvoda Zipernowsky utcai Tagóvodájában két óvónőről igazolódott be, hogy elkapták a koronavírus-fertőzést. A velük szoros kapcsolatba került 12 kisgyermek került karanténba.

A Városközponti Óvoda Belvárosi Tagóvodájában egy dolgozó és egy kisgyermek kapta el a fertőzést. A velük szoros kapcsolatba került 8 kisgyermek került hatósági járványügyi megfigyelés alá.

Bölcsődék

Kisgyermek Szociális Intézmények Kicsi-kék Bölcsődéjében a napokban két dolgozó kapta kézhez a koronavírus-tesztjének pozitív eredményét. A lefolytatott kontaktkutatás eredményeként 12 kisgyermek került hatósági járványügyi megfigyelés alá.

Kisgyermek Szociális Intézmények Hétszínvirág Bölcsődéjében szintén az egyik dolgozóról derült ki, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Rajta kívül 3 munkatárs és 12 kisgyermek került karanténba.

Kisgyermek Szociális Intézmények Mezőszél Bölcsődéjében az egyik dolgozó kapta el a fertőzést. Számára járványügyi karantént rendeltek el, további intézkedést a hatóság nem tartott indokoltnak az intézményben.

Az érintett óvodákban és bölcsődékben elvégezték a csoportszobák fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátása valamennyi intézményben folyamatosan biztosított – adta hírül Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!