Gyásznap

2021.10.06. 19:46

Az égiek is emlékeztek az aradi vértanúkra (videó)

„Nem az eső esik, hanem velünk együtt emlékeznek az égiek is az aradi vértanúkra”, hangzott el a szerdai nemzeti gyásznap pécsi megemlékezésen, amelyet a Baranya Megyei Önkormányzat szervezett az Aradi vértanúk útján.

Zsigmond József

Fotó: Bama.hu

A megemlékezésen több mint ötvenen vettek részt, ahol Őri László, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy 30 esztendővel ezelőtt Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész kezdeményezésére, 1991-ben állították fel az első aradi kivégzett tábornokot ábrázoló szobrot.

A gyásznapi megemlékezésen Őri László és Hoppál Péter pécsi kormánypárti országgyűlési politikus is megemlítették, hogy a kivégzett tábornokok több nemzetiséghez tartoztak, de egyek voltak abban, hogy itt Európa közepén kiálltak a történelmi Magyarországért, az igazságért, szabadságért.

Hoppál Péter a megemlékezésen a nemzeti identitás fontosságát hangsúlyozta, amit a mai világban megpróbálnak háttérbe tolni, elfelejtetni. Véleménye szerint, a nemzetiségi identitás lesz a jövő Európájának alkotója, ami összekovácsolja nemzeteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!