Elővigyázatosságra intenek

2021.10.13. 14:00

Az oltások felvétele az egész társadalmat érinti

Meddig vagyunk biztonságban két koronavírus elleni oltással? Kinek ajánlott a harmadik felvétele? Olvasóink többször is jelezték kérdéseiket a témát illetően, így két szakember segítségét kértük a válaszadásban.

Mohay Réka

20210804 Mezőberény Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap BMH Felvették a bent lakók a harmadik oltást az Idősek Otthonában

Fotó: Bencsik_Adam

– Arra vonatkozóan, hogy pontosan meddig véd két oltás, nincsenek még egzakt adataink – mondta lapunknak dr. Kacsala Norbert háziorvos.

Ezt megerősítette dr. Kemenesi Gábor víruskutató. – Az antitestek idővel csökkenek a szervezetben, ahogy minden oltás esetében, az idő múlásával azonban hatékonyabbá válnak. Így az antitestek száma nem mérvadó azt illetően, megfertőződhet-e valaki. A legutóbbi tudományos álláspont szerint a második oltás után 6 hónappal ajánlott a harmadik felvétele – fogalmazott a virológus.

– A hatvan év feletti, krónikus társbetegséggel élő, immunhiányos betegek számára mindenképp fontos a harmadik vakcina. Ilyenek a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegséggel élők – mondta dr. Kacsala Norbert.

Azt is megtudtuk, az egészséges fiatalok számára is erősen ajánlott a harmadik dózis. – Hajlamosak vagyunk egyéni szinten gondolkodni, pedig az oltás kérdése az egész társadalmat érinti. Elengedhetetlen az empátia a többi ember iránt. A 60%-ot meghaladó átoltottság szép arány, de még sokan nem vették fel, vagy önhibájukon kívül nem tudták felvenni az oltásokat, rájuk is figyelni kell – mondta el dr. Kemenesi.

– Fontos megemlíteni a fészekoltás elvét. Ha van a közvetlen közegemben veszélyeztetett, akit könnyen megfertőzhetek, akkor mindenkit szükséges beoltani közülük a harmadik dózissal is. Én is felvettem a harmadikat – hangsúlyozta a virológus.

Megjelent egy jelentős izraeli tanulmány egy amerikai orvosi folyóiratban, amelyből egyértelmű, a harmadik oltás igen hatásos a negyedik hullámot okozó delta-variáns ellen.

– A kórházba kerülés esélyét sokban csökkenti már a két oltás is, a harmadik azonban még tovább növeli a védettséget – mondta dr. Kemenesi.

Az, hogy szezonális jelenséggé válik-e a Covid-oltás, még nem látható előre. Most a negyedik hullám felszálló ágában vagyunk, mely még sok bizonytalanságot tartogat, nem zárhatók ki újabb variánsok sem, melyek akár újabb vakcinát is szükségessé tehetnek. Így az oltás mellett fontos a higiéniai előírások további betartása is.

Fontos a maszk és a higiénia

– Nagyon fontos, hogy a járványvédelem nem egy pilléren, hanem egymást segítő rétegeken alapul. Igenis hordani kell a maszkot, kezet mosni, fertőtleníteni, figyelni, hogy ne fertőzzünk meg másokat. Sokan azt gondolják, már nincs gond, de ez nem igaz, komoly járvány dúl még a világban. Nem jelent akkora erőfeszítést a zárt helyeken, kifejezetten a tömeges rendezvényeken maszkot húzni és figyelni a higiéniára. Ezzel azonban nemcsak magunkat és a többi embert, hanem a gazdaságunkat, az életvitelünket is védjük. Ha ugyanis megtelnek ismét a kórházak, újból korlátozásokra kell számítanunk. Ne jussunk el ide! – figyelmeztet elővigyázatosságra dr. Kemenesi Gábor virológus.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában