megszépült

2021.10.11. 16:34

Látványosan fejlődik Sásd városa

Számos pályázati forrás érkezett az elmúlt években a kisvárosba.

Zs. J.

Augusztus végére befejeződött a sásdi általános iskola felújítása, így a sásdi és környékbeli gyerekek egy modern, 21. század igényeinek megfelelő épületben kezdhették meg a tanévet. A több mint 400 millió forintos pályázati forrásból többek között szaktantermek újultak meg, új műfüves pályát alakítottak ki, és egységes térkövet kapott az udvar is. A tanuszoda is lassan elkészül, továbbá a városban új bölcsődét építenek a Szent Imre úton, illetve egy nagyobb beruházás révén teljesen megújul a városközpont, fedett piaccsarnok és üzletsor készül majd a több mint 400 millió forint támogatásból.

Elkészült a Hörnyék és Sásd közötti járdaszakasz, illetve egy pályázatnak köszönhetően a hörnyéki csapadékvíz-elvezetési problémák is megoldódhatnak hamarosan. Járdaépítésre több tízmillió forint érkezett, illetve érkezik a városba. Számos önkormányzati épületet újítottak meg, és önerőből sikerült megvásárolniuk egy takarítógépet is, ami megkönnyíti a sportcsarnok, az ebédlő és az előadótermek takarítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!