2021.10.15. 10:49
Megjelent a magyar gesztenye is a piacon
Az elmúlt hetekben leginkább külföldi, főleg olasz szelídgesztenyét lehetett kapni, melynek helyét lassan átveszi a magyar.

Fotó: Laufer László
A pécsi vásárcsarnokban iharosberényi és zengővárkonyit kínáltak tegnap délelőtt, az ára, mint mondták, a múlt évihez képest egy kicsit emelkedett. A legdrágább kilója az ezerötszáz forintot súrolta, de volt olyan árus, aki kilencszáz forintot kért érte.
– Az időjárás miatt nálunk is kicsit később érett be a termés, vagy két hetet csúsztunk tavalyhoz képest. Iharosberényből hoztuk, ezért is írtuk fel a táblára, hogy zalai gesztenye – mondta egy fiatal árus.
A zalai mellett már több helyen lehet kapni baranyait, méghozzá zengővárkonyit is. A gesztenyéből sok mindent készíthetünk: krémlevest, édességet, tölteléket, lekvárt, vagy egyszerűen csak megsütjük és elfogyasztjuk. A franciák köretként is elkészítik, az áttört gesztenyéhez vajon párolt hagymát, tejszínt adnak, utána sózzák és borsozzák.
Az őszt nemcsak a gesztenye idézi, a piac kínálatában egyre több helyen kapható birs, sütőtök és dióbél is.
Zöldségek, gyümölcsök árai a piacon (Ft/kg vagy darab, doboz, csokor)
Zöldségek
burgonya
290/kg
cékla
290/kg
cukkini
399/kg
édes burgonya
650/kg
főzőtök
290/kg
fürtös uborka
590/kg
kapor
150/cs
káposzta
250–320/kg
karalábé
250/db
karfiol
420/kg
kelkáposzta
420–490/kg
kígyóuborka
520/kg
lila hagyma
450/kg
lila káposzta
450/kg
padlizsán
590/kg
paradicsom
380–590/kg
petrezselyemzöld
150/cs
piros retek
150/cs
saláta
250/db
sárgarépa
249–290/kg
spenót
999/kg
sütőtök
250/kg
új fokhagyma
1690/kg
vöröshagyma
290/kg
zeller
350/db
zöldséggyökér
990/kg
Gyümölcsök
alma
350–490/kg
banán
550/kg
birsalma
590–690/kg
gesztenye
899–1499/kg
kivi
990/kg
körte
890/kg
szilva
650/kg
szőlő
690/kg
mandarin
1290/kg
vilmoskörte
840–990/kg