nosztalgiaflotta

2021.10.25. 09:56

Negyven év után útra kel a pécsi emeletes busz

A baranyai megyeszékhely volt az első közép-kelet-európai város az 1960-as évek végén, ahol emeletes busz járt.

Zs. J.

Fotó: L. L.

A kísérleti példány tíz évig rótta a pécsi utakat, majd 250 ezer kilométerrel a háta mögött nyugdíjazták.

– Tavaly egy gyűjtőtől vásárolta meg a Volán. Lehúztuk Zalaegerszegre a cég műhelyébe, azonban előtte három kollégám két tonna rozsdát lapátolt ki belőle, hogy ne szemeteljük össze az autópályát – közölte lapunkkal Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi főigazgatója. – Fontos számunkra az értékmentés, ez ugyanis egy ikonikus jármű, amiből csak egy van a világon. Nekiálltunk rendbe hozni, a tervek szerint december 21-re elkészül, és utána a nosztalgiaflottánk dísze lesz – tette hozzá.

Az emeletes busz kísérleti példánya 1969. augusztus 20-án érkezett meg a fővárosból Pécsre. Az akkori városvezetők ezzel a járművel akarták csökkenteni a városi forgalom zsúfoltságát. Mint megtudtuk, itt járt először hazánkban csuklós busz, itt vezették be elsőként az ipari kamera használatát a közlekedésben.

A Széchényi téren a bemutatott járművet a helyiek úgy fogadták, mint egy film­sztárt. Tömeg vette körül, mindenki tolakodott, hogy felszállhasson az első hazai emeletes buszra, melyet a MÁVAUT 1968. december 21-én adott át. A 10,86 méter hosszú, 2,5 méter széles jármű 4,24 méter magas volt. A földszinten 36 ülő- és 20 állóhelyet, az emeleten 28 ülőhelyet alakítottak ki, itt állni nem lehetett. A sofőr egy periszkóppal tudta folyamatosan ellenőrizni az emeleti utasteret, ahová két lépcsősor vezetett.

A busz közel tíz évig járta Pécs utcáit a belváros és Uránváros között, mikor a kísérletet lefújták. Balatonvilágosra szállították a Volán-üdülőbe, ahol presszóként működött, majd nyoma veszett.

Az Európa Kulturális Fővárosa programra készülve felkutatták a járművet, és a város visszavásárolta volna egy magángyűjtőtől. Úgy tudjuk, akkor 20 milliót kért érte a tulajdonos, de ez az összeg túl magas volt, így az üzlet meghiúsult. Tavaly decemberben a Volánbusznak sikerült megegyeznie a gyűjtővel a vásárlásról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!