bakancslista

2021.10.03. 10:17

Túrákkal ünneplik az erdei iskolákat a Mecseken

Idén ünneplik 25. évfordulójukat a Mecsekerdő erdei iskolái – a jubileumi évet ikonikus helyszíneket is érintő, hét elemből álló túraprogrammal teszik emlékezetessé.

W. K.

Szombaton az erdő különleges kincseivel, a gyógynövényekkel és az ősszel nyíló kikericcsel ismerkedhettek a résztvevők. Az Őszi kikerics túra a lenyűgöző zselici erdőkkel ölelt Sasrétről, a Kikerics Erdei Iskolától indult október 2-án. A cél a tiszta és bővizű Jámborka forrás volt, ahonnan a környező erdőkre nyílik nagyszerű kilátás. A forrás körül illatozó számos gyógynövény közül néhánnyal alaposabban is megismerkedhettek a túrázók, és egy kis csokornyit akár haza is vihettek belőlük.

Az ősz folyamán további három jubileumi túrát szerveznek. Október 9-én erdőt járni hívják az érdeklődőket: a Remete-rét és a Lapis lesz az útvonal. Október 16-án az őszi ősbükkösben szerveznek fotótúrát, majd november 6-án Dömörkapu és Kantavár lesznek a kirándulások célpontjai.

– Azok, akik a sorozat keretében legalább 25 kilométert gyalogolnak, a Mecsextrém Park következő szezonjára szóló, egész éves bérletet is nyerhetnek – hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában