gyermekönkormányzat

2021.11.26. 19:05

A gyerekek ötleteire is alapoz a szászvári önkormányzat

A településen élő fiatalok véleményét, terveit, elképzeléseit is fontosnak tartja, és alapozna is ezekre a szászvári önkormányzat – gyermek­önkormányzatot hoznak létre, amelynek szervezése a közelmúltban kezdődött.

W. K.

A kezdeményezés célja, hogy a gyerekeknek is legyen fóruma, ahol saját érdekeiket képviselhetik, elmondhatják, mire lenne szükségük, hogy szerintük mik azok a fejlesztések, amelyek még élhetőbbé tennék számukra a települést. A tervek szerint öt, vagy hét tagú lenne a „testület”, amely szorosan együttműködne a települési önkormányzattal – a rendezvényekkel kapcsolatban is például rendszeresen egyeztetnének, ezáltal is színesebbé téve a hétköznapokat Szászváron.

Az első megbeszélésen már több ötlet is felmerült a gyerekek részéről: javasolták egy focikapu kihelyezését az „újtelepi” játszótérhez, és felvetették a lehetőségét annak, hogy időseknek nyújtanának segítséget például a bevásárlásban.

A gyermekönkormányzat szervezése folytatódott tovább – a Szászvári Várkastélyba várták csütörtökön 17 órakor kezdődő fórumra mindazokat a fiatalokat, akik aktívan részt vennének a falu életében, akiknek vannak ötletei, hogy mely területeken szükséges a változtatás, illetve akiknek konkrét megvalósítandó tervei, javaslatai vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában