közel a duplájára

2021.11.23. 20:00

Brutális fizetésemelésnek örülhetnek a pécsi képviselők

Két év alatt majdnem duplájára nőhet a pécsi képviselők fizetése, miközben a baloldal a város rossz anyagi helyzetéről beszél.

Bóka Máté

Szinte napra pontosan két év leforgása alatt közel duplájára emelkedik a pécsi képviselő tiszteletdíja a baloldali városvezetésnek köszönhetően, mindezt úgy, hogy a baloldal az elmúlt időszakban rendszeresen azt hangoztatta a költségvetési kérdésekben, hogy milyen rossz helyzetben van a város a kormány és az előző városvezetés miatt.

A kiindulópont még 2019 novembere volt, akkor az alakuló ülésen fogadta el a baloldali többségű testület a közgyűlés működési szabályzatát, ebben még a korábbi gyakorlatnak megfelelően bruttó 110 ezer forintban rögzítették a képviselői alaptiszteletdíjat. Meghatározták, hogyha a képviselő egy bizottság tagja, akkor ez 20 százalékkal (132 ezer forintra) nőhet, ha kettő vagy annál több bizottság tagja, akkor ez 50 százalékkal (165 ezer forintra) emelkedhet, míg a bizottsági elnökök és tanácsnokok esetében 90 százalékot tehetnek hozzá az alaphoz, ami 209 ezer forintot jelentett.

A rendelkezés azonban nem maradt érvényben sokáig – még egy hónapig sem –, hiszen a szocialista–DK-s tengely által vezetett, Jobbikkal és akkor még a Momentummal kiegészült koalíció még abban évben, decemberben megemelte a fizetését: az alapdíjat hozzáigazították a mindenkori minimálbérhez. Ennek az lett a következménye, hogy a baloldali rezsim szűk első három hónapja alatt kétszer örülhettek a magasabb bérnek politikusok: 2019 decemberében ugyanis a képviselői alapdíj bruttó 149 ezer forintra nőtt, majd pedig 2020-ra már bruttó 161 ezer forintra emelkedett.

A ma már alpolgármesterként tevékenykedő, MSZP-s Nyőgéri Lajos akkor még csak képviselőként úgy vélekedett, hogy nem kell támadni azt, hogy a képviselők hozzányúlnak a saját tiszteletdíjukhoz. Véleménye szerint, aki munkát fektet be a köz érdekében, az igenis részesüljön a közpénzből.

A rendelkezést azóta sem vonták vissza, és mivel 2022-ben 200 ezer forintra emelkedhet a minimálbér, így két év alatt közel duplájára emelkedő fizetésnek örülhetnek a pécsi képviselők.

Jövőre tehát, ha a képviselő egy bizottság tagja, akkor már bruttó 240 ezret, ha kettő vagy annál több bizottság tagja, akkor bruttó 300 ezret, ha pedig bizottsági elnök vagy tanácsnok, akkor bruttó 380 ezer forintot kereshet. Mivel a képviselők többségének van civil foglalkozása, vagy éppen politikai kinevezések alapján „munkája” is, így ez az összeg a másik állásuk után kapott fizetésen kívül érkezhet minden hónapban a kasszába.

Péterffy Attila, Pécs balliberális polgármestere egyébként a fizetésemeléssel kapcsolatos vitában a jobboldali kritikákra reagálva arról beszélt még 2019-ben, hogy „takarékos gazdálkodást fognak megvalósítani, nem öt év múlva, hanem sokkal hamarabb. Tekintsenek vissza négy-öt év múlva, és reményei szerint akkor majd fogadhatják a gratulációkat a költséghatékony működés miatt”.

Képviselői juttatások (bruttó összegek forintban)

2019

2022

Képviselői alapdíj:

110 ezer

200 ezer

Bizottsági tagság:

132 ezer

240 ezer

Két bizottsági tagság:

165 ezer

300 ezer

Bizottsági elnök, tanácsnok:

209 ezer

380 ezer

Forrás: DN gyűjtés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!