Múltidéző

2021.11.27. 20:00

Évszázados hagyománya van a szalagavatónak (galéria)

A tavalyi év más volt mint a többi. A koronavírus-járvány teljesen átalakította életünket, amit egyaránt megéreztek, megtapasztaltak a felnőttek és a gyerek is.

Zs. J.

Fotó: Laufer László

Sok helyen áttértek az otthoni munkavégzésre, iskolákban az online oktatásra. A tavalyi lezárások, szigorítások egyik elszenvedői a végzős középiskolások voltak, ugyanis lemondták a szalagavatókat, ballagásokat, vagyis azon rendezvényeket, amelyek egy ember életének meghatározó állomásai.

 

Minden évben, a tavalyit leszámítva, a végzősök a szalag­avatókon olyan produkciókkal rukkolnak elő, amellyel lenyűgözik, elvarázsolják a szüleiket, rokonaikat, barátaikat, tanáraikat, például sokszor a fiúk kánkánt járnak, vagy kacsatáncot lejtenek. Az est fénypontja, mikor a gyermekek táncba viszik szüleiket, akik pár évvel korábban még járni, beszélni tanították őket.

A szalagavatók hagyománya az 1800-as évekre nyúlik vissza, a kutatások szerint a selmecbányai akadémia végzős diákjai által terjedt el Magyarországon. A mai korban kék, zöld, bordó szalagot tűz a végzős diákok mellére az osztályfőnök, vagy az iskola igazgatója, melyen általában az iskola neve és a tanulmányok kezdetének és végének évszáma szerepel.

A pécsi iskolák az évek alatt kinőtték osztályaikat, így legtöbbször a szalagavatót éttermekben, sportcsarnokokban tartják. Egyik kedvenc helyszín a pécsi sportcsarnok. Manapság divatos lett, hogy a szalagavató után a végzősök egy szórakozóhelyre vonulnak át, ahol megtartják az after partyt, vagyis hajnalig mulatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!