Módosító javaslat

2021.11.02. 20:00

Nem engednek: vizsgálják meg a biomasszaügyet!

A Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság elnöke nem akar szembekerülni Péterffyvel, ezért ellenzi az ügyrend módosítását – véli a Fidesz képviselője. Kóbor József egészen mást állít.

Vizvári Soma

Fotó: L. L.

– Kóbor József feladta korábbi elveit, mert nem akar a kenyéradó gazdájával szembekerülni. A pénzért cserébe cserben hagyta a környezetvédőket – nyilatkozta lapunknak Barkóczi Csaba fideszes önkormányzati képviselő.

– Inkább nem akarja a Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság ügyrendjébe belefoglalni, hogy vizsgálni fogják a Pannon Hőerőmű biomassza programját, valamint azt, hogy a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) állandó meghívott lesz a bizottság ülésein, azért hogy el tudja sumákolni a számára kínos témát – fejtette ki a politikus.

Kóbor szerint nincs szükség módosításra

Barkóczi a módosítást nemrég kérte a közgyűlésben, amire Kóbor József azt válaszolta, hogy az ügyrend szövege nem gördít akadályt az elé, hogy vizsgálják a biomassza programot, a CMM pedig tulajdonképpen képviselve van a bizottságban, hiszen ő is a nem bejegyzett szervezet tagjának vallja magát, így a módosítás fölösleges.

Mint ismert, a napokban a pécsi önkormányzat Városfejlesztési és Innovációs Bizottságából Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság lett, melynek élére az a Kóbor József LMP-s képviselő került, aki csak nemrég lépett be a városvezető koalícióba. A magát zöldpolitikusnak nevező Kóbor korábban többször nyilvánosan bírálta a Pécset vezető társaságot, ahogy Péterffy Attila a Pannon Hőerőmű vezérigazgatójaként kifejtett tevékenységéről is rossz véleménnyel volt.

Nagyot fordult az LMP-s politikus

Emlékezetes, a polgármester amiatt perelte be a CMM szóvivőjét, Vicze Csillát, mert a környezetvédő aktivista azt állította, Péterffy „2008–2015-ig a Pannon Hőerőmű vezérigazgatójaként durván 3 millió tonna fát égetett el a hőerőmű kazánjaiban”. Nem lepődnénk meg tehát, ha a Péterffy csapatába újonnan bekerült Kóbornak kínos lenne ez a téma. Ráadásul Kóbor évekkel ezelőtt maga is úgy fogalmazott: „Amikor terítékre került a biomassza kérdése, én már akkor is jeleztem, hogy Franciaországban vagy Németországban börtön járna az ilyen mértékű tűzifaégetésért és itt sem volna szabad ezt csinálni”. Amikor viszont az LMP politikusa már belépett a városvezető frakcióba, kérdésünkre ezzel kapcsolatban azt mondta: „A polgármester úr akkoriban tette a dolgát”.

Az egész csak duma, ha nincs róla írás Barkóczi módosító javaslatával kapcsolatban megkerestük Kóbor Józsefet. Arra voltunk kíváncsiak, ha nem kifogásolja sem a CMM-el való együttműködést, sem pedig a Pannon Hőerőmű biomassza programjának vizsgálatát, miért ellenzi a módosítást? Hiszen, az ügyrend módosítását követően a jobboldali képviselők nem mondhatnák, hogy Kóbor megúszásra játszik. „A korábbi bizottságra éppúgy tartoztak a zöldügyek, mint a mostanira. Ennek ellenére nem tudok róla, hogy akár Kővári János bizottsági tag képviselőtársam, akár Barkóczi képviselőtársam, akár a Fidesz kifogásolta volna, hogy az ügyrendből hiányoznak a most felvetett ügyek” – válaszolta a bizottság elnöke. Hosszú levelében emellett lényegében megismételte a Barkóczinak kifejtett korábbi érveket a módosítás fölöslegességét illetően, amire a fideszes képviselő már akkor azt válaszolta: ő mégis inkább szeretné írásban látni az általa javasoltakat, különben az egész „csak duma”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában