felújítás

2021.11.21. 14:46

Visszakapja a forgalmas útszakaszt Sellye lakossága

Fellélegezhetnek a sellyei lakók, ugyanis az egyik legforgalmasabb útszakaszuk, a Fürdő utca szebben fest mint újkorában.

Móga R.

Forrás: Wikipédia/Györkő Zsombor

A hét második felében elvégezték az aszfalt leborítását és tömörítését. Jövő héten elkezdődnek a felfestési munkálatok, valamint a Fürdő utca végén, a fürdő bejáratához közeli területen a vízejtők és a vízelvezetők elhelyezése, amelyek eddig várattak magukra.

– A munkálatok után a vállalkozó levonul, és visszaadja a területet, tehát újra teljes egészében, hosszában és szélességében használhatjuk a Fürdő utcát a már megújult arculata szerint – számolt be az örömhírről Nagy Attila, Sellye polgármestere.

Az önkormányzat ezt követően a Mátyás király utca felől, és a Fürdő utca jobb oldalán elhelyezkedő járdaszakasz felújítását kezdi el, amíg azt az időjárás engedi.

A városban folyamatosan zajlott az ivóvízhálózat rekonstrukciója, cseréje. Ez a folyamat is belassulhat, hiszen az időjárási viszonyok nem engedik meg az év korábbi részében megszokott aktivitást.

– Idén még két aktív héttel számolunk, és utána a jövő évben indulhat majd újra a munkálat – mondta a tervekről Nagy Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!