Tehetséggondozás

2021.12.03. 14:00

Arany-esélyeket kínál ez a program a diákoknak Baranyában

Az elmúlt évekhez képest még több diáknak kínál lehetőséget az Arany János Tehetséggondozó Program, melyre a napokban pályázhatnak a nyolcadik osztályos tanulók.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Forrás: R. V.

Az immár 21 éve működő Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) baranyai képzőintézményei, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium és a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium 2022. őszétől 34 diáknak kínálnak lehetőséget a továbbtanulásra, ugyanis a kormány az erről szóló rendeletének módosításával kitágította a pályázat benyújtására jogosultak körét.

– A programba olyan diákok pályázhatnak, akik a kedvezményezett településekről érkeznek, de a mostani módosítás lehetővé teszi azt is, hogy nagyobb lélekszámú faluból vagy városból kapjanak lehetőséget a tehetséges gyerekek. Ez utóbbi esetében a pályázatához az is elég, ha a gyermekjóléti szolgálat munkatársa lefolytat egy pályaorientációs beszélgetést a továbbtanulni készülő diákkal és családjával – mondta Zalay Szabolcs, a gimnázium igazgatója.

Hozzátette, a módosítás lehetőséget ad az intézmény számára a szakkollégiumi szisztémára való átállásra is, hiszen azzal, hogy a jelentkezők köre kibővült, a tehetségre még nagyobb hangsúly helyeződik. A másik fontos változás az AJTP kapcsán, hogy a diákok – hasonlóan a szakképzéshez – jelentős ösztöndíjat fognak kapni. Akik 2022. őszén kezdik meg tanulmányaikat az Arany János Tehetséggondozó Programban, 2023. februárjában szeptemberig visszamenőleg, egy összegben kapják meg a havi ösztöndíjukat. 4,7-es átlag felett havi 40, 4,3 felett havi 30, 4 egész felett pedig havi 20 ezer forintra lesznek jogosultak. Mindemellett megmarad az a sokrétű támogatás is, amelyet az AJTP korábban is nyújtott, tehát a nyelvvizsgát, a jogosítványt, az ECDL-vizsgát ingyenesen szerezhetik meg a diákok, miközben a különböző utazások, programok, egyéb szociális támogatások (ingyenes kollégium) továbbra is segítik őket.

Az egyetemeken bevált szakkollégiumi forma kialakításáról az igazgató elmondta, a programban résztvevő diákok egyedi figyelmet kapnak, a tanulmányaik és a foglalkozásaik során a tehetségükre fókuszálnak, éppen ezért a tanuló családja mellett büszke lehet az a település, illetve az az iskola is, ahonnan a gyermek az AJTP-be bekerül.

Zalay Szabolcs elmondta, az elmúlt hónapokban, az Arany János Tehetséggondozó Program felelősei (a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója, a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium vezetője, illetve a két intézményben dolgozó programfelelősök) közel 30 iskolát kerestek fel a különböző településeken, vagy azért, mert korábban már küldtek gyereket a programba, vagy azért, mert úgy gondolták, hogy jó eséllyel érkezhet onnan tehetséges gyerek. Az általános iskolák örömmel fogadták a személyes találkozást, és megértették, hogy az együttműködés minden érintett számára nagyon kedvező lehet.

Az Arany János Tehetséggondozó Program idei jelentkezési határideje december 10., ugyanakkor a pályázat feltétele a központi felvételi megírása, amelyre december 3-ig jelentkezhetnek be a diákok.

A lehetőségeket folyamatosan közvetítik az érintett fiatalok felé

Az Arany János Tehetséggondozó Program többféleképpen is segítette a gimnáziumi oktatást, hiszen az ott alkalmazott speciális módszertanokat kiválóan tudták alkalmazni a többi osztályban is. Ebben a programban volt például először önismeret, tanulásmódszertan és drámapedagógia, amelyek tapasztalatát felhasználva ezek később más iskoláknál, a normál tanrendekben is megjelentek. Ezen tantárgyak jelentősége a pandémia időszakában meglehetősen felerősödött.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2016-ban költség-haszon elemzést végzett az Arany János Tehetséggondozó Programról. A tanulmányból kiderül, hogy a kormánynak már akkor megéri a tanulókba fektetni, ha csak évente 4–5 gyerek tesz sikeres érettségi vizsgát, és szerez diplomát, majd itt dolgozik és itt él nyugdíjazásáig, ennél azonban jóval több gyerek sorsát változtatja meg az ötéves program.

A Leőwey-gimnázium folyamatosan arra törekszik, hogy a leendő AJTP-sek minél jobban megismerhessék ezt a lehetőséget, ezért minden októberben Aranyesély programot szerveznek, melyre vendégül látják a szülőket, a diákokat, a nevelőket és a tanárokat is. A másik kiváló alkalom a program miliőjének megismerésére a tanév végét követő tehetségtábor, amikor 3–4 napra meghívják a 6., 7. osztályosokat, és ingyenes ellátást, érdekes foglalkozásokat biztosítva bepillantást engednek a gimnáziumi és a kollégiumi létbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!