Rénszarvasveszély

2021.12.07. 19:30

Fotó őrzi, hogy fogadásból levágatta a szakállát a Mikulás Pécsett

Nyolc éve a pécsi Perczel utcában egy kis szobában pihen a Mikulás.

Zs. J.

Fotó: Löffler Péter

Mivel esténként rénszarvasfogattal érkezik, ezért a ház előtt egy tábla figyelmeztet a rénszarvasveszélyre.

– A Mikulás 4 éve egy kicsinyítő bogyót használ, amit bead a rénszarvasnak. Nem kint tartja a MárkusZínház előtt, hanem egy üvegben a szobájában. Így a rénszarvas nem foglal nagy helyet, és naponta csak egy kocka csokit kell adni neki – mesélte a Pilári Lili a Márkus­Zínház elődadóművésze.

Idén november elején érkezett egy levél a színházba a Mikulástól, hogy pontosan mikor érkezik, így volt idő a házigazdáknak, hogy feltöltsék hűtőjét, illetve szobáját rendbe tegyék. Mint megtudtuk, a Mikulás egy fontos teniszmeccsre készül, amit a pécsi koripálya mellett játszik le, de a pontos időpontot nem közölték. Ami biztos, vasárnapig még Pécsen lesz. A szobáját csak akkor lehet megnézni, mikor nincs otthon, így hétköznap délután 5 és 6 órakor, hétvégén 10, 16, 17, illetve 18-kor tartanak tárlatvezetést.

– Egy ritka fotót is őrzünk, amin a Mikulásunknak nincs szakálla. Egyszer fogadásból leborotválta – közölte Pilári Lili.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában