Rászorulók kapják a csomagokat

2021.12.17. 11:30

Gyűltek az ajándékok a Magyar Vöröskereszt segítségével

Megyeszerte 17 áruházban gyűjtötte a tartósélelmiszer-adományokat a múlt hétvégén a Vöröskereszt – a csomagokat még ünnepek előtt megkapják a rászorulók.

Wald Kata

Advent harmadik hétvégéjén a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megyeszerte tartós élelmiszereket gyűjtött a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt baranyai szervezete – az eddigieknél több helyszínen, összesen 17 áruházban várták a felajánlásokat a segélyszervezet munkatársai és önkéntesei. 

– A két nap során 6200 kilónyi tartós élelmiszer gyűlt össze, az akcióban 174 önkéntes vett részt, az adományozók száma összesen 3341 fő volt – tájékoztatta lapunkat az eredményekről Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének igazgatója. 
 

Ezúttal is elsősorban tartós élelmiszerek gyűjtése volt a fő cél, de sokan ajánlottak fel édességet, karácsonyi díszeket, tisztító-, illetve tisztálkodási szereket. Az adományokból még az ünnepek előtt csomagokat állít össze a Vöröskereszt, amelyeket nélkülöző családokhoz és egyedülálló emberekhez juttatnak el. 

A Bajor Vöröskereszt Altöttingi Szervezetének delegációja is megérkezett – a külföldi segélyszervezet munkatársai minden adventkor ellátogatnak Baranyába adományaikkal megkönnyítve a szegénységben élők ünnepét. Idén hétezer euró értékű ajándékot – elsősorban gyermekeknek édességet, játékokat, sportszereket – osztanak szét, a megye több településére ellátogatnak a héten örömet szerezve a családoknak. 

Összegyűlt az orvosi műszerre a pénz

A december 14-i, pécsi és Pécs környéki keresztény közösségek összefogásával megvalósult Nemzetek Karácsonya című jótékonysági koncert rendkívül sikeresnek bizonyult – a Kodály Központban tartott, felemelő hangulatú est folyamán összesen mintegy 5,2 millió forint gyűlt össze, amit a Pécsi Gyermekklinika számára ajánlottak fel a szervezők. Az eredeti célt, ami az volt, hogy a befolyt összegből egy speciálisan a csecsemők vizsgálatát segítő eszközt vásároljanak, sikerült elérni. A koncert igazán ünnepi hangulatban telt, a kilencvenperces előadás során különböző népek és kultúrák karácsonyi dalai csendültek fel. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában