módosítás

2021.12.05. 09:03

Igényelhetik a támogatást a közmunkások Siklóson

Kedvezően módosította a helyi szociális rendeletét a siklósi önkormányzat, melynek köszönhetően többen jogosultak támogatásra, és az adható összegeket is több esetben megemelték.

Zs. K.

siklósi vár

A közfoglalkoztatottakat érintően például a támogatás feltételein változtattak, tekintettel arra, hogy számos olyan dolgozó is van közöttük, akik több gyermeket nevelnek és többszöri szociális alapú támogatásra jogosultak.

Egyrészt a támogatást évente több alkalommal kérhetik, ezen kívül a korábban meghatározottak szerint, aki igénybe vehette ezt a támogatást, annak legalább hat hónapja az önkormányzatnál kellett dolgoznia. Ugyanakkor többen már az első hónapokban megmutatják, hogy értékes tagjai a csapatnak, éppen ezért ezt a fél évet három hónapra csökkentette a képviselő-testület.

Idén az önkormányzat a 65 év felettiek támogatásának összegét is megemelte, 15 ezer forintot igényelhettek az érintettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!