Szélesítette a szolgálatát

2021.12.01. 11:30

További terveiről kérdeztük az Év Polgárőrét, Bátorfi Csabát

Januárban lesz tíz éve, hogy Bátorfi Csaba Kiskassán polgárőr-egyesületet alapított. A tevékenységük azóta kistérségi lett, és a polgárőrszövetségen belül úttörői voltak a drónok hasznosításának is.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: B. Cs.

– A Kiskassai Polgárőr Egyesület használt elsők között drónt Baranyában, és talán országosan a polgárőrségen belül. Hogyan jött az ötlet?

– Arra gondoltam, hogy a drónok sokféleképpen segíthetnék a polgárőrség munkáját, majd a Baranya Megyei Polgárőr Szövetséggel együtt valósítottuk meg ezt célt. Ezután az elképzelésünkkel megkerestem Zichy Eszter választókerületi kabinetvezetőt, illetve az ő segítségével Hargitai János országgyűlési képviselőt. Elmondtam, hogy akár eltűnt személy keresésekor, az illegális szemétlerakás esetén, a falopások visszaszorításában, vagy a rendőrséggel közösen vállalt szolgálatkor migránskeresésben is tudna segítséget nyújtani egy ilyen eszköz. Biztattak, hogy pályázzunk rá, és 2018-ban, a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán nyertünk támogatást, amelyből sikerült megvásárolni a drónt, a hozzá tartozó kellékekkel.

– Hol használták először a drónokat?

– A Megyei Polgárőr Szövetséggel egyeztetve, és az ő segítségükkel a drávaszabolcsi határátkelőhelyen segítettünk a rendőrségnek a migránsok keresésében. Éjjel sokat jelentett a hőkamerás drón, így a rendőrségnek az előkészítő és feldolgozó munkájában tudtunk segítséget nyújtani.

– Azóta már több szervezet használja...

– Igen, én először egy fiatal polgárőrtársamat, Tibor Kristófot tanítottam be, azután pedig a Megyei Polgárőr Szövetséggel megkerestük azokat az aktív polgárőr-egyesületeket is, akikről úgy tűnt, fogékonyak lennének erre. A beremendi Határszél Egyesületnek a Baranya megyei Polgárőr Szövetség kihelyezett egy hőkamerás drónt. Nagyon hasznos volt az eszköz, hiszen ők ott vannak helyben, tudnak segíteni a rendőrségnek, most a bólyi egyesület szerzi be pályázat útján a drónját. Megyén belül 4–5 hőkamerás drónnal rendelkezik már a polgárőrség. A Megyei Polgárőr Szövetség szükségesnek látta olyan szakmai irányítót állítani a feladatrendszerbe, aki szívvel-lélekkel foglalkozik a drónokkal kapcsolatos irányítással. Így esett rám a választás szakmai irányítása Baranyában a drónos felderítésben. Az idén több mint 20 eltűnt személy megtalálásában kérték a segítségünket.

– Milyen további tervei vannak?

– A Baranya Megyei Szövetség elnökével, és az Országos Polgárőr Szövetséggel közreműködve szeretnénk a polgárőrök drónhasználatát tovább erősíteni. Fontosnak tartjuk, hogy az egyesületek a jogszabályoknak megfelelően, hivatalosan használják ezeket az eszközöket. Segítjük a többi polgárőrséget, hogy hogyan tudnak pályázni drónra, hogyan tudják hivatalosan használni. A Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesületének elnökével oktatásokat tartunk az ország több pontján, felkészítjük a polgárőröket az A2-es vizsgára, aminek köszönhetően belterületen, és látótávolságon kívül is használhatják a drónt.

Többször is elismerték teljesítményét

A Kiskassai Polgárőr Egyesület szolgálata már nem csak Kiskassára szorítkozik, ugyanis Bátorfi Csaba olyan önkormányzatokat is megkeresett, ahol a kevés önkéntes miatt nem alakult polgárőrség, így már Kisherenden, és Villánykövesden is számíthatnak a szolgálatukra. Bátorfi Csaba 2020-ban az Országos Polgárőr Szövetség központi ünnepségén az Országos Rendőr-főkapitányság tárgyjutalom-kitüntetésében részesült, az idén pedig az Év Polgárőre lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában