Lesz megoldás?

2022.01.28. 20:00

A parkolóbérletesek kárpótlását nem kapkodja el a város

Sok pécsi megkárosítva érzi magát amiatt, hogy azokra a hónapokra is díjat fizettek az éves parkolóbérletük megváltásakor (a kormány veszélyhelyzetre vonatkozó rendeletének idején), amelyek során amúgy ingyenes volt a parkolás az egész városban. Utánajárunk, hogy milyen kompenzációra számíthatnak.

Radnai Balázs

A parkolóbérlettel rendelkezők kárpótlásáról is az önkormányzat dönthet

Fotó: L.P.

Egyik olvasónk arról számolt be, hogy 2021 júniusában vette meg éves bérletét – holott abban az évben már csak hét hónap volt hátra –, méghozzá arra az ígéretre alapozva, hogy a kiesett öt hónapot majd az idei évben visszatérítik számára. A hiányzó pénzt azóta sem látta. 

 

Az önkormányzat tavaly egy közleményben ugyan elismerte, hogy „az országosan elrendelt várakozási díjmentesség hátrányosan érintette a parkolóbérletet vásárló pécsieket”, de ezzel nyilvánvalóan senki számára nem árultak el nagy titkot. Ugyanakkor a veszélyhelyzet előtt megváltott parkolóbérletek időarányos részének megtérítésére elmúlt évi állásfoglalásuk szerint csak később nyílhat majd lehetőség. A városháza kommunikációja persze egyértelműsíti, hogy nem szándékozik saját költségvetéséből kárpótolni a pécsi bérleteseket. Ehelyett inkább az ország vezetésére mutogat, és csak abban az esetben jelez hajlandóságot bárminemű kártérítésre, amennyiben a kormány kompenzálja az ingyenes parkolás miatt kiesett bevételekért. 

 

A városvezetés által belengetett bizonyos „később”, immár hónapok óta nem jött el, és nem kötnénk nagy összegű fogadást arra, hogy valaha elérkezik, éppen ezért a Pécs parkolását üzemeltető Biokomnál is érdeklődtünk, hogy miként tervezik kompenzálni azokat az autótulajdonosokat, akik a térítésmentes szolgáltatásért pénzt fizettek be a számlájukra. 

 

– A díjköteles parkolásból származó bevételek önkormányzati bevételek, így a parkolóbérlettel rendelkezők kárpótlásáról is az önkormányzat dönthet – reagált lapunknak a Biokom szóvivője. Szerintük a károsultak kárpótlása csak akkor képzelhető el, ha a kormány kompenzálja az önkormányzat több százmillió forintos bevételkiesését. A labda tehát visszakerült a városháza térfelére, ami nem jelent túl sok jót a kárvallottak számára. 

 

A vállalat honlapján emellett annyi információval gazdagodtunk, hogy a 2021. május 28-a előtt megvásárolt bérlet díja a 2021 júniusától megvásárlásra kerülő bérlet díjába előzetes írásbeli kérelem alapján beszámításra kerülhet. 

 

Olvasónk beszámolója szerint mindez a gyakorlatban az ő esetében úgy nézett ki, hogy a 2022-es parkolóbérlete megváltásakor jóváírtak számára egy hónapnyi díjat, vagyis öt hónap helyett csak négyhavi befizetése ment a levesbe. Mindezen túl felmerül a kérdés, hogy azok, akik ezek után nem akarnak többé éves bérletet váltani vagy azok, akik elköltöztek a városból, netán azok, akik eladták az autójukat, mikor számíthatnak arra, hogy visszautalják számlájukra azt az összeget, amit ingyenes szolgáltatásért vágott zsebre az önkormányzat. 

 

Véletlenül sem szeretnénk tovább bosszantani a kialakult helyzeten joggal idegeskedő pécsi károsultakat, ám pillanatnyilag nagyon úgy fest, hogy a létrejött visszásságra nem a közeljövőben lesz megoldás. Már amennyiben lesz egyáltalán. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában