Harangszó

2022.01.21. 09:51

A sásdi harang hangja az összefogás jelképe lett

Egy falu, város akkor működik igazán jól, ha a közösség összetart, együtt mozdul, szokták mondani.

Zsigmond J.

Tavaly év elején Szabó László sásdi nyugdíjas azzal kereste meg a helyi plébánost, Bodor Kornél atyát, hogy milyen jó lenne, ha újra megszólalna a Sásdi Római Katolikus Plébániatemplom nagy harangja, ami hosszabb ideje elcsendesült, és nem szólt reggel, délben, este. Nem hívta a híveket a templomba, nem jelezte, ha egy lélek elhagyta a földet. 

– Bíztam az összefogásban, elindítottam egy közösségi gyűjtést a nagy harang helyrehozatalára. Úgy gondoltam, hogy már elég régóta (1959-től) lakom Sásdon, hogy ismerjek annyi jó szándékú embert, akik az ügy mögé állnak – említette Szabó László. 

 

Kezdetben úgy volt, hogy csak a nagy harangra gyűjtenek, de felvetődött, ha már három harangja van a templomnak, a másikat, aminek villamossága elavult, azt is rendbe kellene hozni. Adakozó, jó szándékú emberből bőven akadt. A felajánlások nemcsak a helyiektől és a környéken élőktől érkeztek, hanem az ország más tájáról, így Székesfehérvárról, Budapestről. 

– Több mint 130-an adakoztak. Volt, hogy megállítottak az utcán és a kezembe nyomtak egy borítékot – mondta az adománygyűjtés kiötlője, Szabó László. 

 

Először a templomkörnyéket és a feljárót kellett rendbe hozni, hogy a toronyba fel tudjanak menni a szakemberek. Az összegyűjtött pénzből a nagy harangot megjavították, a villamos rendszert korszerűsítették, így a három harang egyszerre tudott megszólalni. Az adományok nem teljesen fedezték a beruházás egész költségét, jelenleg 500-600 ezer forintra lenne még szükség. Az önkormányzat 200 ezer forinttal segített, míg a plébános a gyűjtés kezdeményezője, Szabó László aláírásával ellátott levelet küldött Felföldi László pécsi püspöknek a segítségért. 

 

– Ígéretet kaptunk, hogy a harangok játékát felveszik és megosztják a Youtube internetes videómegosztón. Így nemcsak mi hallhatjuk zenéjét, hanem a nagyvilág is – említette meg Szabó László, aki a tervekről is beszélt. Szeretné a sekrestye tetőszerkezetét rendbe hozni, illetve a templom fűtését megoldani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!