A természetgyógyászatban is hisz a sokat látott patikus

– Miért ezt választotta? 

– Eredetileg még műszaki rajzoló szerettem volna lenni, egészen addig, míg egy napon találkoztam egy volt osztálytársammal, aki patikába ment dolgozni. Annyira megfogott mindaz, amiket mesélt, hogy attól fogva már csak patikus akartam lenni. 

– Mire emlékszik szívesen? 

– A 48 év minden pillanatát élveztem. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy nagyon jó kollektívában dolgoztam. Családias légkör vett körül. A két csoport közt – mert 2 műszakban dolgoztunk, sőt hétvégén is – sosem volt veszekedés. Ha valakinek gondja volt, akkor segítettünk, megoldottuk a problémákat egymás között. 

– Volt különleges vásárlója? 

– Voltak sokan, akik mindig vissza-visszajártak. A nekik adott tanácsokat sokszor megköszönték. Ez adott az embernek egy jó nagy löketet, hogy talán jól végzi a munkáját. Akkoriban még más volt a világ. Lehetett az emberekkel beszélgetni, meghallgatni a problémájukat. A mai, elgépiesedett világban erre már nincs idő. Minden az adminisztrációról szól, a betegekre pedig kevés idő jut. 

– Ismét ezt a pályát választaná? 

– Ha százszor születnék, akkor is csak patikus lennék. Kicsit minden nap olyan volt, mint egy fellépés. Csinosan fehér köpenyben, kedvesen, a beteget megértve álltunk a táránál. Volt azért háttérmunka is. Meg kellett csinálni a kúpokat, kenőcsöket, a szemcseppeket is el kellett készíteni. Ezt a részét annyira nem kedveltem, de mindig tettem a dolgomat. 

– Szóba jöhet a természetgyógyászat patikusként? 

– Hiszek az orvoslásban, hisz mindennap újabb dolgokat fedeznek fel, hogy meggyógyítsák embertársainkat. Emellett épp ugyanúgy hiszek a természetgyógyászatban is. Én voltam az, aki gyakran emlegettem: „Tegyünk ecetes vizes borogatást a ficamra, sós gargalizálás a torokfájásra, hagymatea köhögésre” – mindenre volt gyógyír. 

– Mennyire maradt a szakmában? 

– A mai napig követem az interneten az új gyógyszereket. Örömmel tölt el, ha a rokonok, barátok tőlem kérnek segítséget gyógyszerügyben. Mindig örülök, ha jók a visszajelzések. Talán nem múlt el nyomtalanul a 48 évnyi tapasztalat. 

Stux, maga veszedelmes

Vastaghné Kardos Évát a legtöbben a szakmában úgy hívták, Stux. Talán sokak számára ismerős lehet a „Stux, maga vérbeli párizsi lett”. Tizennyolc évesen, mikor kikerült a gimnáziumból, és a patikába ment, akkor egy kedvelt kolléganője ez alapján ragasztotta rá a nevet – Stux, maga veszedelmes. Tele volt élettel, folyton jó hangulatban lehetett őt látni, és a csínytevéseknek sem mondott ellent. Mindez annyira elterjedt, hogy más-más patikákban is így hívták. Gyerekkorában is hasonlóan nyitott személyiség volt. A Balokány strandon töltötte felejthetetlen nyarait, 5 évesen pedig már úszott.