Pártállami besúgórendszer

2022.01.23. 20:00

Abban az időben a veszély egyik neve a rockzene volt

A pártállami besúgórendszer látómezejébe nem ok nélkül került be a rockzene. Veszélyt rejtett, legalábbis az elvtársak szerint. Az 1970-es évek végén, a ’80-as évek elején a témakörben egy pécsi újságíró írt is egy hosszabb jelentést.

Pucz Péter (Forrás: Pécsi Újság.hu)

A rendszerváltás előtti évtizedekben a rockkoncertek aktív területek voltak állambiztonsági szempontból – a Hobó Blues Band fellépései kiemelt célpontok voltak

Fotó: Laufer László

Minderről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának oldalán lehet olvasni. A megrendelő Fóris Gyula rendőr őrnagy volt, a szerző pedig egy „Albert” fedőnevű, III/III-as beépített ember. A spicli nem tűnt a téma szakavatott ismerőjének, bár azért nem vette félvállról a megbízatást. 

 

Az eredeti parancs úgy szólt, hogy a „tégla” készítsen egy átfogó beszámolót az amatőr hazai rockbandák munkásságáról, szövegvilágáról, tartalmi üzeneteiről. Ehhez képest a beszervezett egyén kissé túllépett önnön árnyékán, mert még 1280 tájáról is hozott példát, amikor a strasbourgi érsek eltiltotta a helyi színházat a működéstől, mert a zenével, meg a szöveggel együtt olyan hatást keltett a hallgatóságban, ami miatt tartani lehetett a lázadástól. Onnan nagy ugrással jutott el Richard Wagner munkásságáig, kitérve az operairodalom elismert alakjának verseire. 

 

Ebből a közelítésből, utólag kijelenthetjük, nem is került méltatlan környezetbe az Omega, a Beatrice, a Hobó Blues Band (HBB) meg a Piramis együttes. Hiszen Sülyi Péter szövegíróra külön kitért a szorgos körmölő. Az Időrabló című albumról kiemelte a „jelentést ír” fordulatot, talán önnön érintettsége okán is. 

Forrás: Laufer László

De legveszélyesebb felforgató elemnek Földes Lászlót – művésznevén Hobót – emelte ki. A blues hazai egyik nagy­ágyúját, aki Szerémy László álnéven szokott megjelenni. Az ő dalai az értékelő szerint annyira magyarok, szövegközpontúak voltak, hogy azzal külföldön eladhatatlanná váltak. („Szárszón nem nyaraltam, sok a tehervonat.”) Ennek következtében nemhogy dollárt, de még rubelt sem lehetett tőle várni a kereskedelmi forgalom után. 

 

Az már végképp mosolyfakasztó, miszerint az ügynök a dolgozatához csatolt egy daloskönyvet, amit a lányától csent el. Azzal a legálisan hozzáférhető slágergyűjteménnyel próbálta alátámasztani érvelését. Később azonban a füzetecskét szerette volna visszakapni, mert ellenkező esetben otthon simán lebukhatott volna a gyermeke előtt. 

Érdekes jelentések születtek abban az időszakban

A tartótiszt értékesnek, értékelhetőnek minősítette a hozzá eljuttatott munkát. De sajnálatát fejezte ki azért, mert olyan propagandaanyagot tartalmazott, amit bárki szabadon, pár forintért megvásárolhatott egy lemezboltban is. Ez pedig „lerontotta” a dolog fontosságát. 

A profik után azért az amatőrök is sorra kerültek, de komoly hangsúlyokat nem kaptak az irományban. Akadt azonban a záró részben egy bekezdés, ahol a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezető beosztású munkatársát, dr. Erdős Pétert esztelen, ellentmondásos, mélységesen korrupt alakként tüntette fel. Egyszerűen a lemezkiadás basájának titulálva a főnököt. 

 

Az Országos Rendező Iroda (ORI) sem úszta meg a dorgálást. Mert csupán a befutott zenekarok koncertjeit karolta fel a szervezet. Ezt a rést kihasználva, bizonyos Vasas Csaba foglalkozott Pécsett a feltörekvők dolgaival, mint a mecseki kemping egyik kezelője (ezt a szót használta szerző). Olcsón adott szállást a fellépőknek, így segítve a karrierjüket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!