Alázat és hála

2022.01.24. 11:30

Egész életpályája jutalomjáték a Kossuth-díjas Vári Évának

Megszámlálhatatlan szerep és szakmai elismerés áll Vári Éva színésznő mögött, aki a Nagymama címszerepében tért vissza a szeretett hazai deszkákra. A művésznő, aki mindig, a fővárosban is pécsi színésznőnek tartotta magát, alázattal és hálával tekint vissza eddigi pályájára.

Mohay Réka

Vári Éva: azt gondolom, már csak azért is megérte színésznőnek lenni, hogy Edith Piafot eljátszhattam

Vári Éva: azt gondolom, már csak azért is megérte színésznőnek lenni, hogy Edith Piafot eljátszhattam

– Budapesti évei után újra Pécsen játszik. Hogy kapta a felkérést a Nagymama szerepére? 

– Négy éve költöztem vissza Pécsre, s azt vallom, én Budapesten is pécsi színésznő voltam. Miután visszajöttem, Vidákovics Szláven felkért, szerepeljek a nyári színházban bemutatott Boeing, Boeing című előadásban – boldogság volt újra itthon játszani. Ekkor beszélgettünk a kollégákkal, s Lipics Zsolt azt mondta, jó lenne látni engem még egyszer egy nagy, igazán ikonikus szerepben a pécsi nagyszínpadon, a piros bársonyfüggöny mögött, ahol annyi évet töltöttem. Nem zárkóztam el az ötlettől, de ekkor ez még csak egy baráti beszélgetés közben hangzott el. Eközben Lipics Zsolt igazgató lett, s rögtön megkeresett, mondván, itt az alkalom: felajánlotta a Nagymama címszerepét. Gondolkoztam, szabad-e most visszatérni, de végül úgy döntöttem, nem gondolkodom tovább. Vágjunk bele! – mondtam. 

 

– A Nagymama premierjén óriási szeretettel és tapsviharral köszöntötte a közönség. 

– Számomra is megrendítő élmény volt az előadás, s váratlanul ért, hogy ekkora szeretettel fogadtak. Nagyon elfogódott voltam már a próbák alatt is, egészen olyan érzéssel töltött el, mint amikor 1963-ban először léptem be a Pécsi Nemzeti Színház gyönyörű épületébe – mámoros érzés volt. Huszonkilenc évet töltöttem Pécsen, kezdő színésznőként itt voltam boldog, boldogtalan, sikeres és olykor sikertelen – a felnőtté válásom a pécsi társulathoz kötődik. 

 

– Kulturális nagydíjat kapott 2017-ben, később a város díszpolgárává is megválasztották. Hogyan fogadta ezeket a kitüntetéseket? 

– Elmondhatatlanul jólesett, nem tudtam eléggé megköszönni a volt kollégáimnak, akikkel együtt játszottam. Tőlük lettem olyan, amilyen vagyok, nem magamtól jutottam el idáig, ehhez partnerek és szerepek kellettek, amelyek formáltak és alakítottak engem. Nagyon sok segítőm akadt a pályán, a kollégáim rengeteget formáltak kritikáikkal, támogatásukkal és jelenlétükkel. Hálás vagyok, hogy rengeteg értékes emberrel dolgozhattam együtt, nekik is köszönhetem azt, amilyen ember lettem. 

 

– A színészet sajátos életformát jelent. Miként élte meg ezt? 

– Ez a pálya rengeteg lemondással is jár. Folytonos odafigyelést igényel, nem mindegy, hogy tartom-e a súlyom, mikor eszem egy előadás előtt, muszáj megfelelően kipihennem magam, hiszen felelősséggel tartozom a közönségnek, magamnak és a kollégáknak. Nem mindegy, milyen mentális és fizikai állapotban állok színpadra. Én hivatásnak tekintem a színészetet, amelyet komolyan kell venni. Bizonyos szempontból kicsit aszkétaélet is a miénk, de a vastaps az előadások végén és a közönség szeretete semmihez sem fogható. 

 

– Hogyan készül a szerepeire? 

– Ha az ember benne van egy darab munkáiban, azzal kel és fekszik. A papírra leírt szerep mögé mindig egy valódi embert kell elképzelni, ehhez az egész idegrendszeremet, humoromat, műveltségemet hozzá kell tenni, hiszen végső soron minden szerep az én érzelmeimet mutatja meg. Előfordul, hogy én nem mondanám magamtól azt a mondatot, ami le van írva – ilyenkor meg kell keresnem magamban, hogy én milyen indíttatásból tudnám ezt elmondani, s úgy kell játszanom, mintha ez tényleg velem történne meg. Ebből adódóan a színpadon igen változatos élete van egy színésznek. Olyanokat is eljátszhattam, amilyen én soha nem lennék, a színpadon mégis ezerféle élethelyzetet, szerepet ismerhettem meg. Ezek is formálják az embert. Fantasztikus igazságokat mondunk ki olykor a színdarabokban az életről, belehelyezkedünk sok különböző kapcsolatba – ezek óhatatlanul is beépülnek az ember lelkébe. 

 

– A színházon kívül miként szokott kikapcsolódni, regenerálódni? 

– Nagyon szeretem a természetet. Kertes házban élek, ahol szeretek kiülni a kertbe a fűbe, hallgatni a madárcsicsergést, ez mindig megnyugtató. Feltöltenek a hegyi séták is a barátaimmal. Ezenkívül szenvedélyes olvasó vagyok, ez segít regenerálódni is. Kifejezetten szeretem az életrajzi műveket. Churchill az egyik kedvencem, tőle és róla mindent elolvasok. Sokat épülök a történelmi művekből, de szeretem a kortárs magyar szerzőket is. Szoktam mondani, ha nem színésznő, biztos könyvtáros lettem volna! 

 

– Árulja el, egy Kossuth-díjas színésznő is szokott lámpalázas lenni? 

– Bizony, a mai napig érzek lámpalázat. Néha pusztító tud lenni, még akkor is, ha sok év tapasztalat áll már az ember mögött. Az izgalmat, úgy látszik, nem lehet kilőni! A színházban nincs olyan, hogy ha ma jó voltam, akkor holnap is az leszek! Sok szempár szegeződik ránk, s a sikerért minden este meg kell küzdeni. A színház azonban ezzel az izgalommal együtt csodálatos! 

 

– Neve összekapcsolódott Edith Piaféval. Hogy élte meg ezt az átlényegülést? 

– Sokáig féltem a szerep megformálásától, gondolván, hogy jövök én ahhoz, hogy eljátsszam őt? Eleinte alig mertem elénekelni a sanzonokat a Nem bánok semmit sem… című előadás próbái során. Nem volt könnyű belehelyezkedni a tragikus sorsú énekesnő életébe. Végül az segített, hogy úgy közelítettem meg a szerepet, hogy én milyen lennék, ha az ő életébe csöppennék. Rájöttem, magamban kell megtalálnom azt a kozmikus elfogadás- és szeretetvágyat, ami az énekesnő dalaiból árad. Sokat gondolkodtam rajta, mitől lesz valaki olyan, mint ő. Rengetegszer megalázták, kirúgták, visszautasították, a torkában mégis valami töménytelen boldogságérzést hordozott. Végül elénekeltem a sanzonokat is, a Nem bánok semmit sem kezdetűt is. Akkor már volt nekem is mondanivalóm a dalról, mert tudtam, hogy én mit nem bánok: azt, hogy elvállaltam a szerepet. 

 

– Ezt követően évekig játszotta őt a színpadon óriási sikerrel. 

– A pécsi előadásban az énekesnő szerelmeit Balikó Tamás alakította, s különleges, nagyvárosi hangulatot adott, hogy a Mecsek Cukrászdában éjjel játszottuk. Később egy másik feldolgozásban Budapesten is megformálhattam Piafot, majd önálló est keretén belül héttagú zenekarral, harmonikával kísérve idézhettem fel a szívbe markoló sanzonokat – vagy ötszáz alkalommal állhattam így a színpadon Piaf szerepében. Edith Piaf kapcsán sokaknak az alkoholproblémák, a hányatott életút is eszükbe jut, de az előadások során mindig azt éreztem, meg kell mutatni a benne rejlő emberi tisztaságot is, azt, hogy őbenne egy költő állt a színpadra. Aki úgy tud egy számot megfogalmazni, mint ő, az nem lehet akármilyen ember, annak még a sárban is kiviláglik a tisztasága. A sanzonjai elsőre egyszerű daloknak tűnhetnek – de mindig az egyszerű dolgok a létező legbonyolultabbak. Ha az ember megfejti őket, felfedezi a bennük rejlő drámaiságot. Katartikus számok ezek, olyannyira, hogy minden alkalommal belepusztultam, mikor el kellett énekelnem őket, a végén már egynapos pihenőt kellett tartanom az előadások után, annyi mindent kivett belőlem. Ezt a szívszaggató életet nem lehetett csak úgy eljátszani, ezt nagyon oda kellett tenni. 

 

– Piafot nemcsak hazánkban, de külföldön is megformálhatta. 

– Meghívott a New York-i magyar közösség is, így a tengerentúl is elénekelhettem a sanzonokat. Az is felejthetetlen pillanat volt, amikor az utolsó hazai előadás után a közönség felállva, a Milord című Piaf-sláger dallamára énekelte, „szeretünk, Évike”. Nem jutottam szóhoz… Azt gondolom, már csak azért is megérte színésznőnek lenni, hogy Edith Piafot eljátszhattam. 

 

– A Nagymama mellett miben láthatjuk a közeljövőben? 

– Nemrég forgattunk egy játékfilmet A gyémánt út pora címmel, melyben egy demenciás idős asszonyt alakítok. A rendező egy pécsi orvos, Vámos Zoltán, aki filmes szakember is. Orvosi hátterének köszönhetően jó rálátással rendelkezik a témára, s az alkotás fontos célja az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kihívásaira való figyelemfelhívás is. Nem volt könnyű a forgatás, meg kellett találni a határokat a beteg megformálására úgy, hogy az emberi méltósága megmaradjon, a jelenetek ne váljanak taszítóvá, hanem rávilágítsanak arra is, a demenciában szenvedők mögött gazdag emberi történet és sors áll. Hogy mit hoz a jövő, lesznek-e további szerepeim, még nem tudom. Bár néhány éve kicsit visszaléptem, nem búcsúztam el. Ha lesz erőm és lehetőségem, akkor meggondolom, nem tartom kizártnak, hogy még játsszak – engem a közönség tart a színházban. De ha nem lenne több szerepem, az életem már akkor is teljes, s valóban úgy érzem, az egész eddigi színházi pályám és életem jutalomjáték volt. 

 

– Több mint fél évszázada játszik. Mit gondol, mi ma a színház legfontosabb feladata? 

– Természetesen szórakoztat, ízlést formál. De elsősorban, úgy gondolom, a színház menedék. Menedék színésznek, nézőnek, minden ott dolgozónak. A csodája abban áll, hogy van egy hely, ahová bemehetünk, s olyan együttműködés alakul ki estéről estére a játszók és nézők közt, hogy szinte fogjuk egymás kezét – együtt nevetünk, együtt sírunk. Számomra az a legfontosabb, hogy a színháznak ez a menedék mivolta megmaradjon. 

 

Bátorság és alázat vezette az úton

Vári Éva Nagykanizsán született 1940-ben, 29 évet Pécsen, majd Budapesten játszott, az utóbbi években ismét hazatért. Pályáját Kaposváron kezdte operett-szubrettként, de rájött, inkább a prózai színészet vonzza. Bátorság és alázat kellett az újrakezdéshez: eleinte tízmondatos kis szerepeket kapott az irányváltoztatás után. Így vezetett az útja egészen az Érdemes és Kiváló művész, a Jászai-, majd a Kossuth-díjig. Vári Évát a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává és Pécs díszpolgárává is megválasztották. Elmondása alapján a színpadon gyakran nagyszájú, belevaló nőket játszott, ám valójában inkább visszafogott, csendes személyiség. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában