Könyvbemutató

2022.01.28. 20:23

Gyurcsány Ferenccel is csörtézett Hoppál Péter

Bemutatták Hoppál Péter A haza szolgálatában című könyvét péntek este a pécsi Kodály Központban.

V. S.

Ókovács Szilveszter (balról) kérdezte Hoppál Pétert az új könyvvel kapcsolatban

Fotó: Löffler Péter

A baranyai megyeszékhely és térsége országgyűlési képviselője a parlamenti felszólalásait összegyűjtő kötetről Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával beszélgetett. 

 

Az esemény előtt Hoppál Péter a Dunántúli Naplónak úgy nyilatkozott, rendkívül színes időszakot tudhat maga mögött, hiszen az elmúlt tizenkét évben, amióta parlamenti képviselő, rengeteg változást élt állt. Kezdve azzal, hogy az első évében még ellenzéki képviselőként dolgozott, majd nem sokkal később már részt vehetett azokban a fontos folyamatokban, amelyek átalakították az országot. 

 

Fontos pillanatnak ítélte meg például, hogy új képviselőként, akkor még ellenzékben a gyermekvédelmi törvény témájában ő lehetett a Fidesz-frakció vezérszónoka az Országgyűlésben. Kiemelte azt is, hogy ő volt az előterjesztője a Liget Budapest programnak. 

 

Hoppál Péter elmondta, sokféle műfajban és témában szólalt fel az elmúlt tizenkét évben a parlamentben, de mindenképpen fontos megemlíteni azokat, amikor az általa képviselt térség fejlődéséért kardoskodott, ahogy azok a pillanatok is emlékezetesek számára, amikor kulturális témában Gyurcsány Ferenccel vagy Hiller Istvánnal csörtézett. 

 

A kötet előszavát Kövér László, az Országgyűlés elnöke írta, és Hoppál Péter százhetvenöt parlamenti beszédét ismerteti az elmúlt tizenkét évből négyszáz oldalon Pécsről, Baranyáról, a kultúráról, az oktatásról és a gyermekvédelemről sok fotóval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!