Percről percre

2022.01.25. 09:40

Közgyűlés élőben: mikor küldik el a Tüke Busz Zrt. vezérét?

Ezt a kérdést is feltették az MSZP-DK tengely által irányított városvezetésnek a keddi közgyűlésen.

Bóka Máté

20211019 Pécs Ülésezett Pécs város önkormányzatának képviselő testülete. Városházi közgyűlés a polgármesteri hivatal dísztermében Fotó: Laufer László LL Dunántúli Napló DN

Fotó: Laufer László

Péterffy Attila polgármestertől Bognár Szilvia (Mindenki Pécsért) volt DK-s alpolgármester és Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője is azt tudakolta, hogy mit terveznek tenni a szakmaibb irányítás érdekében a Tüke Busz Zrt.-nél, valamint a polgármester támogatja-e a buszos szakszervezetek béremelési kérését. 

 

Bognár Szilvia feltette a kérdést, hogy mit tervez tenni a tulajdonos önkormányzat a cégnél tapasztalható fluktuáció orvoslása érdekében, legfőképpen a menedzsmentben a szakmaiság hangsúlyossá tétele, és az autóbuszvezetők méltatlanul és a felelősségükhöz képest aránytalanul alacsony órabére érdekében?

 

Kővári János pedig konkrétan arra is rákérdezett: mikor küldik el Bánkuti Istvánt, valamint Péterffy támogatja-e azt, hogy 1265 forintról 1600 forintra emeljék az alap órabért a cégnél. 

 

A kérdésekre az ebédszünet után szokott általában reagálni a polgármester, vagy pedig írásban 15 napon belül.

 

Mint ismert, Bánkuti István egy lapinterjúban saját beosztottjaival kapcsolatban fogalmazott meg válogatott sértéseket, akik órákig dolgoznak a forgalomban, és a járványidőszakban is szállították az utasokat a saját egészségüket kockáztatva. Ahogy megírtuk, miközben a sofőrök fizetése néhány százalékkal emelkedett, addig a buszvezér duplaemelésben részesülhetett

 

Cselekedni kellene már

 

Kővári János (ÖPE-KDNP) az Idősügyi Koncepció kapcsán azt feszegette, hogy a lakáskoncepcióval kapcsolatban is most jutott el oda a város, hogy majd márciusban tárgyalhatja a közgyűlés, vajon mikor várható cselekvés az Idősügyi Koncepcióval kapcsolatosan.  

Kővári azt is feszegette, hogy a civil szervezetek számos kérdést tettek fel a lakáskoncepcióval kapcsolatban is, amelyekre vagy nem kaptak választ, vagy érdemben nem válaszoltak azokra. Szerinte, cselekedni kellene már, a lakásgazdálkodási koncepciót is a mostani közgyűlésen tárgyalták volna, de azt nem hozták be.

 

Nyőgéri Lajos (MSZP) alpolgármester szerint "valamelyik" sajtó írta le, hogy lakáskoncepciót januárban tárgyalhatják, mert ő ilyet nem mondott.

Tény azonban, hogy a "valamelyik" sajtó éppen a városháza propaganda lapja volt, amelynek Nyőgéri Lajos nyilatkozott is a témában.

 

- A koncepciós perek és a koncepciók helyett érdemi munka kezdődhetne - mondta Csizmadia Péter  fideszes frakcióvezető utalva arra, hogy a rendőrség nem talált bűncselekményt azokban az ügyekben, amelyet az MSZP-s jelöltnek is bejelentkező Bodnár Imre vezette ügyvédcsapat "tárt fel" úgynevezett "átvilágítás" címén. Csizmadia egyetértett azonban azzal is, hogyha az idősek kérik, akkor ezt a munkát el kell végezni, igaz, külsős cég helyett a hivatalban dolgozó szakemberekkel.

 

Barkózci Csaba (Fidesz) képviselő azt mondta, hogyha Péterffy Attila mindent is jobban tud és mindent is jobban csinál, akkor negyedjére jelezné, hogy az időseknek problémát jelent, akkor a Mártírok útján esetleg a déli járdaszakaszt kellene megjavítani.

 

Péterffy Attila, Pécs polgármestere szerint a jobboldalt a választók minősítették. Ha a választók elégedettek lettek volna, akkor nem váltották le volna őket. 

Érdekesség, hogy a választói akaratot tekintve a jelenlegi városvezetésnek - miután a Momentum és Bognár Szilvia sem tagja - a matematikai többsége már elveszett, hiszen a többség nem erre az összetételű irányításra szavazott. 

 

Révbe ért az előző városvezetés egyik ipari programja

 

Még a fideszes önkormányzat döntött úgy, hogy más gazdaságfejlesztési projektek mellett bérbeadható csarnoképületeket hoznak létre a városban. A Pécsi Déli Ipari Parkban is épült egy ilyen, a kivitelezést 2019 nyarán indította el a fideszes önkormányzat. A program most ért el oda, hogy immár a bérbeadásról dönthettek a képviselők. 

 

Csizmadia Péter meg is említette, az előző városvezetés idején elindított program eredményéről van szó. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, a két és fél év elteltével még mindig nem látják, hogy gazdaságfejlesztésre is fókuszálna a mostani városvezetés, ez ügyben konkrét elképzeléseket szeretnének kérni, mert eddig csak "ötletkosarat" kaptak.

 

Szelfizés megvolt, el is ment Mellár

 

Hosszú hónapokat, vagy talán éveket követően megjelent Szakács László, DK-s parlamenti képviselő is a közgyűlésben. A baloldali képviselő készített szelfit a baloldali önkormányzati képviselőkkel, illetve Mellár Tamás MSZP-P-s képviselővel. Utóbbi a fotók elkészülte és némi várakozás után elment. 

 

Péterffy a polgármesteri autójához kért hozzájárulást

 

A közgyűlés elé került az az előterjesztés, amely azt taglalta, hogy visszautalják a pécsi önkormányzat tisztségviselői - a három alpolgármester és a polgármester - a béremelésük nettó összegét a városnak.  

Kővári János, ÖPE-KDNP frakcióvezetője szerint fontos ezt cégvezetőkre, más tisztségviselőkre is kiterjeszteni, ami a buszsofőröknek is fontos üzenet lenne.  

 

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető hozzáfűzte: két éve kérik, hogy a 2019-es szintre állítsák vissza a képviselői fizetéseket, reméli, hogy a polgármester és az alpolgármesterek jó példát mutatnak a többi baloldali képviselőnek

- Ez pozitív üzenet lehetne, jó lenne, ha ez a cégvezetők és tanácsadók szintjén is meg tudna jelenni - mondta. 

 

Péterffy Attila polgármester elmondta, azzal az elvvel szemben akarnak fellépni, hogy egy bajban lévő önkormányzatot kényszerít a kormány arra, hogy kigazdálkodja az ehhez szükséges forintokat. 

Barkóczi Csaba (Fidesz) képviselő azon kérdésére, hogy vajon milyen időszakra vonatkozik a döntés, a polgármester azt mondta, hogy az idei évre. Majd Barkóczi azt is megkérdezte, hogy az önkormányzat által évi négymillióért bérelt Skoda SuperB bérleti díját is átvállalná-e a polgármester? 

Péterffy erre felajánlotta a Fidesz-frakciónak, hogy fizethetnék ők helyette az autó bérlését, az autót pedig ő fogja használni. Csizmadia erre reagálva azt mondta, hogy van jobb helye is az általa jótékony célokat szolgáló összegnek, de megfontolja. 

 

Nagyon hasonlít a XV. kerületi sportkoncepció a pécsire

 

Nyőgéri Lajos (MSZP) alpolgármester ismertette a városi sportstratégia alapvetéseit, amit az ElberTeam és Elbert Gábor munkaanyaga alapján készítettek el Pécsen is. A politikus szerint több körben egyeztettek a különböző szervezetekkel a 2027-ig szóló dokumentumról, amit évente aktualizálnának.  

 

Hári József fideszes képviselő elmondta, vannak fenntartásai az anyaggal kapcsolatban, mert számára furcsa, hogy a múlt heti sport bizottsági ülésen nem tárgyalták meg, kedden pedig a közvetlenül a napirendi pont előtt hívták össze a bizottságot. 

- Ha komolyan gondoljuk a koncepciót, akkor tiszteljük már meg a pécsieket, hogy nem fű alatt tárgyaljuk meg - mondta. 

 

Csizmadia Péter (Fidesz) frakcióvezető szerint az anyag tartalmát tekintve oldalakon keresztül is megegyezik a XV. kerületi sportkoncepcióval. Feltűnő volt, hogy minden lényeges elemet tekintve, ugyanazokat az elvet, szófordulatokat követi, ami mindenképpen más, hogy más sportegyesületek van Pécsen, mint a fővárosi kerületben. 

- A pécsiek, a pécsi sportolók megérdemelték volna, hogy ne egy másolatot kapjanak - mondta. 

 

Nyőgéri Lajos alpolgármester azt mondta, hogy politikai egyeztetést is tartottak korábban, amire meghívták a jobboldaliakat is, de szerinte azok nem mentek el. Szeretné visszautasítani Hári József állításait, Csizmadia Péter szavaira reagálva azt mondta, hogy a korábbi nemzeti sportstratégiához igazodik az anyag.

 

A stratégia készítője, Elbert Gábor úgy vélte, hogy a nemzeti sportstratégiához igazodik az anyag, ezért van hasonlóság, filozófiailag nem térhetnek el attól, ennek mentén készülnek a különböző városok stratégiái.  A szándékát tekintve azonban nagyon pécsi a dokumentum - fogalmazott.

Csizmadia Péter szerint azonban éppen ezen keretek közötti célokat, végkövetkeztetéseket hiányolja pécsiként. Erre Elbert Gábor úgy válaszolt, hogy amit hiányolnak, az szerepel pontosan és konkrétan a stratégiában.

 

Kővári János (ÖPE-KDNP) frakcióvezető szerint ezzel a sportkoncepcióval ugyanaz a probléma, mint a többivel. Nem tudni, hogy minek születnek ilyen koncepciók, hogyha nem azok alapján cselekednek. Sportügyben is várják azokat az előterjesztéseket, amik valóban konkrét intézkedéseket jelentenek. 

 

Barkóczi Csaba fideszes képviselő azt kérte, hogy napolják el a döntést azért, hogy a polgármester is össze tudja vetni a XV. kerületi anyagot a pécsivel, hiszen annak ötven százaléka megegyezik a baranyai megyeszékhelyre készített koncepcióval. 

Ezt a kérést azonban nem fogadták el a baloldaliak.

 

Bognár Szilvia (Mindenki Pécsért) volt DK-s alpolgármester bejelentette, hogy azért nem vesz részt a szavazáson, mert nem kapott érdemben információt a stratégiáról, őt nem hívták meg az egyeztetésekre. Topán László (Momentum) képviselő pedig a városban komoly hagyományokkal rendelkező tájékozódási futást is szeretné beemelni a koncepcióba, erre külön módosító indítványt is megfogalmazott - ezt utóbb el is fogadták. 

 

Kővári János (ÖPE-KDNP) frakcióvezető a vitában megjegyezte, mindössze 230 milliós támogatást adnak évente a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-nek és a sportegyesületeknek a baloldaliak, ami sokkal kevesebb, mint amennyit az előző városvezetés idején erre a területre fordítottak.  Bár Ruzsa Csaba alpolgármester azt állította, hogy a közel 40 milliárdos költségvetésből 500-600 milliót költenek a sportra, Kővári szerint azonban ilyen összeg nem szerepel a költségvetésben, kérte is, hogy mutassa meg Ruzsa, hogy hol szerepel ekkora összeg.

- Önök nem tényeket mondanak, hanem azt gondolják, hogy személyeskedéssel, sértegetéssel lehet vitázni - mondta Kővári, akinek korábban Péterffy Attila szólt oda arrogánsan.

 

A baloldali többség elfogadta a dokumentumot. 

 

Akvaparkot még mindig csak előkészítik és még fogják is...

 

A volt MSZP-s államtitkár, Török Ottó polgármesteri sportbiztos beszámolójából az derült ki, hogy a pécsi akvapark előkészítése folyamatban van, jelenleg geodéziai tanulmány készül, majd pedig tervpályázatot írnak ki, hogy az elkészült szakmai anyagok alapján az építészirodáknak adjanak teret. 

 

A pécsi focistadion kapcsán Török Ottó beszámolójában az szerepel, hogy a koncepció terv elkészült és az előzetes megvalósíthatósági tanulmány is. Ám ez úgy tűnik kevés volt, hiszen mint ismert, éppen a Péterffy Attilát az önkormányzati választáson indító Mindenki Pécsért Egyesület korábbi elnöke, Mellár Tamás (MSZP-P) pécsi parlamenti képviselő volt az, aki kampányolt a beruházás ellen különböző fórumokon, decemberben a kormány vissza is vonta a korábban a stadionra szánt forrást. Úgy tudjuk, többek között azért, mert az önkormányzat nem lépett érdemben az előkészítés során, például nem vásárolták meg a szükséges telket, amelyre megadta a forrást a kormány. Péterffyék egyébként Mellárt most is támogatják a következő választáson. 

 

Kővári János (ÖPE-KDNP) megjegyezte, hogy az innovációs biztos, Nemes Balázs is beszámolhatna, Török Ottótól többször is hallották már a munkájával kapcsolatos beszámolót, bár ezúttal komoly előrelépést nem tapasztaltak. Bíznak abban, hogy a kormány megépíti a stadiont, aminek üzemeltetését is vállalná az állam, így az nem az önkormányzatot terhelné. A megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű melegvíz megléte is fontos, e téren milyen előrelépés van, honnan érkezhet el?

 

Török Ottó elmondta, hogy az előzetes megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, ami alapján fenntartható lehet egy olyan létesítmény, amely egész évben nyitva tartó fürdő és hotel lenne együttesen, a most készülő geodéziai tanulmány pedig a vízzel kapcsolatos kérdéseket is elemzi. Megemlítette, hogy nem sietnek a tervpályázattal, mert választások következnek és kormányzati döntést is igényel a folytatás.

 

970 milliót kaptak a reptérért a kormánytól

 

A szokásos polgármesteri beszámoló kapcsán derült ki, hogy a pécsi repülőtér értékesítése után a kormány 970 millió forintot a pécsi önkormányzatnak már az elmúlt év végén. Ezzel az állam többségi tulajdont szerzett, majd pedig elindíthatja a későbbi fejlesztéseket.  A japán Seiren-nek az önkormányzat 535 milliós támogatást adott, ami az önkormányzat szerint későbbiekben fizetendő iparűzési adóból is megtérülhet. 

 

Fel akart szólalni a kisebbségi képviselő, de...

 

A DK-s Auth István nemzetiségi tanácsnok előterjesztése azt a címet viselte, hogy "Tájékoztató a Nemzetiségi Tanács 2021. évi munkájáról és 2022. évi terveiről". Csakhogy a jogszabályok alapján vitás volt a kérdés, hogy lehet-e erről vitázni. 

A roma kisebbségi önkormányzat helyettes vezetője két óráig ült és várt, hogy megszólaljon, aztán hiába jelentkezett, inkább a jogszabályok elemzéséről beszéltek a pulpitusom, ezért inkább távozott. 

 

Hári József (Fidesz) meg is kérdezte, hogy mégis miért nem lehet az ügyhöz hozzászólni, hogy az ötleteket, a gondolatokat megosszák egymással a kisebbségek érdekében? 

Aztán végül nem is tárgyalták a tájékoztatót. 

 

Péterffy nem támogatja a szakszervezeti kérést

 

Elérkeztünk a közgyűlés elején bejelentett kérdésekre adandó válaszokhoz. 

Kővári János (ÖPE-KDNP) frakcióvezető azt mondta, hogy a Tüke Busz Zrt.-nél működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) megkereste a képviselőket is már, hogy támogassák a javaslatuk arra, hogy 1265 forintról 1600 forintra emeljék az alapórabért a cégnél.  Kővári János szerint a reptérre érkezett forrást fordíthatnák a béremelésre.

 

Felvetette, hogy Bánkuti István cégvezér elirigyelte Péterffytől a közgyűlésben tapasztalt stílust, amikor lebunkózta a sofőröket, amit nem engedhetne meg magának. Mint mondta, a reptérre kapott közel egymilliárdot fordíthatnák a béremelésre, hiszen Bánkuti István fizetésének emelésére is futotta. 

Péterffy Attila pécsi polgármester szerint azonban intézményi fizetésekre fordítják az államtól a reptérre kapott pénzt. 

A SZAKSZ kérésére úgy reagált, hogy ez 26,5 százalékos emelés lenne, amit egy olyan szakszervezet kér, amely nem is reprezentatív.

 

- Ezt nem tudja támogatni, 10 százalék körüli béremelést tudna elfogadni, de ez is erőn felüli az vállalás -  mondta.  

 

Nem tervezik leváltani Bánkutit, aki hibázott, bocsánatot kért az érintettektől - mondta Péterffy, aki megemlítette, hogy akkor lesz elbocsájtva, ha anyagi kárt okoz, vagy méltatlan lépést tesz, ez egyelőre nem indokolt - fogalmazott. 

 

 

Bognár Szilvia (Mindenki Pécsért) képviselő is a Tüke Buszról kérdezett, mert rendre kimaradnak a járatok az ő körzetében is és erről nagyon sok bejelentést kapott a pécsiektől.

 

- El kell gondolkodni a megoldáson: vagy csökkentett menetrendet kell meghirdetni, vagy megvizsgálni milyen irracionális jelenségek okozzák a járatkimaradásokat - mondta. Rendre lát olyan buszokat, amelyek egy-két utassal mennek, persze a járványhelyzet, a pénzügyi nehézségek mind nehezítő körülmények, de nem minden pénz kérdés. 

 

Péterffy Attila szerint egyetért, hogy nem minden pénz kérdés, de a jegyekből, bérletekből származó árbevételek negyven százalékkal csökkentek a járványhelyzetben, miközben emelkedett a gázolaj ára, ennek ellenére szeretnék fenntartani a cég működését, ahol kvázi gazdasági válságmenedzsment van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában