Hoppá

2022.01.20. 20:00

Mandulás ügy: nem fizetett adót, de milliárdos üzletet akar kötni a cég

Miközben milliárdos közvagyont akarnak elcserélni a korábban a szocialistákhoz köthető társasággal, a cég pár százezer forintnyi adót sem fizetett meg az önkormányzatnak. A volt Mandulás kemping körüli botrány után a szocialisták – papíron bizonyosan – ki akarnak vonulni az Amandula Kft.-ből.

Bóka Máté

A volt Mandulás kempinget több mint egy évtizede adta el a szocialista megyei önkormányzat, amely aztán szocialista körökhöz, Puch László egykori MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségéhez vándorolt. 

 

A volt kemping tavaly került a reflektorfénybe azzal, hogy tulajdonosai luxuslakóparkot akarnak oda felhúzni – erről azonban a jobboldal és a lakossági tiltakozások miatt végül le kellett tenniük. 

 

A területet birtokló Amandula Kft. neve nemcsak a botrány miatt, hanem amiatt is nevezetessé vált, mert annak ügyvezetőjét jogerősen elítélték a Zuschlag-perben. A Péterffy Attila pécsi polgármester vezette önkormányzat pedig ezzel a céggel kezdett tárgyalni. 

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető a cég korábbi társasházi székhelye előtt –ahol MSZP-iroda is volt – arról beszélt újságíróknak, hogy több mint egy évtizede, Toller László MSZP-s polgármester idején is szerettek volna villanegyedet építeni, de ez már akkor sem sikerült, majd a fideszes városvezetés ellenállt a baloldali üzleti nyomulásnak, ám 2019 után ismét előretörtek. Az önkormányzat pedig megpróbálja kárpótolni most a szocialista hálózatot. 

 

Csizmadia Péter elmondta, Toller László idején sem sikerült megépíteni a villanegyedet

Az MSZP-DK tengely által mozgatott városvezetés ugyanis nemrég úgy döntött, hogy a baloldal szerint az egymilliárd forintba kerülő volt kempinget a városnak kellene megszereznie: vásárlással vagy cserével. Az utóbbira azt az ötletet találták ki akkor, hogy a jóval könnyebben hasznosítható, városi környezetben lévő egykori Bőrklinika ingatlanát cserélnék el az Amandula Kft. tulajdonára, igaz, a Bőrklinika vételárát 200 millióval magasabban határoznák meg, és előzetesen licitre is bocsátanák. 

Időközben kiderült az is, hogy miközben milliárdos üzletet próbálnak nyélbe ütni Péterffyék a céggel, addig az Amandula Kft. szerepel a pécsi önkormányzat adóslistáján: 770 ezer forinttal tartoznak a városnak. 

 

A nemzeti oldal egyébként azt is megkérdőjelezi, hogy valóban egymilliárdot ér-e a volt Mandulás kemping, az Amandula Kft. cégbeszámolóiban ugyanis 160 milliós ingatlanvagyonra bukkanhatunk. 

 

Ezzel kapcsolatban a fideszes frakcióvezető azt mondta, hogy úgy tehetnek szert hatalmas nyereségre, hogy egy percig sem üzemeltették a kempinget, azt hagyták lepusztulni. A cégnek legalább a tartozását kellene rendeznie az önkormányzat felé – mondta. 

Úgy tűnik, hogy a Puch-féle pénzügyi vonal – papíron bizonyosan – megpróbál minél gyorsabban kivonulni a projektből. Tavaly év végén egy olyan pécsinek adták el a céget, aki az egyik vállalkozásán keresztül akár köthető is Péterffy Attilához: a cégtulajdonos édesapja, egyben korábbi üzlettársa a pécsi erőműben dolgozhatott vezető beosztásban. 

Különös egybeesés az is, hogy a vállalkozást éppen azon a napon értékesítették, mint amikor megszáradt a tinta a baloldali önkormányzat csereügyletről szóló előterjesztésén – mondta még Csizmadia. 

 

A Fidesz Frakció közleményben reagált:

"A baloldali városvezetés olyan céggel kíván üzletelni, amelyik sokszázezer forinttal tartozik az önkormányzatnak.

A baloldali koalíció tavaly őszi döntése értelmében az önkormányzat egymilliárd forintot kíván fizetni a Mandulás Kemping ingatlanért a tulajdonos Amandula Kft.-nek.

Ez az a Kft., amelyik több, mint egy évtizeden keresztül hagyta lepusztulni a kempinget, holott a szocialista vezetés idején úgy privatizálták, azaz adták el a cégnek a területet, hogy azon kempinget üzemeltet majd. A szocialista politikusok által tulajdonolt cég azonban egy napig sem működtette a Manduláson a kempinget, helyette már Toller László polgármestersége alatt is villanegyedet akart építeni. Akkor ezt sikerült megakadályozni, majd a 2010-2019 közötti Fidesz-vezette önkormányzat szintén meggátolta, hogy a kempingből luxuslakópark váljon.

Mint ismert, tavaly, már az új baloldali városvezetés alatt ismét nyomulni kezdtek a baloldali körök és olyan tervezet került az önkormányzat szakbizottsága elé, amely kinyitotta volna a kaput a Puch László szocialista pénzemberhez köthető és Zuschlag János volt szocialista politikus tettestársa által vezetett cég előtt egy villanegyed építéséhez. A többmilliárdos ingatlanmutyit végül a pécsiek ellenállása és a Kővári János által indított sikeres petíció miatt ismét sikerült megakadályozni.

Úgy tűnik azonban, hogy Péterffy Attiláék továbbra is a szocialista üzleti körök érdekeit képviselik, mert tavalyi döntésük után az ingatlant a város egymilliárdért kivásárolja, ezzel kárpótolva egyúttal a céget a korábbi mutyi meghiúsulásáért.

Az Amandula Kft. így milliárdos bevételhez juthat miközben annak idején csupán 160 millió forintért vásárolta meg egy privatizáció során a telket. 

A Kft. eközben a mai napig 770 ezer forinttal tartozik a pécsi önkormányzatnak, a város adóslistája szerint.

Árulkodó tény továbbá, hogy a Kft.-t éppen azon a napon adták el, amikor az egymilliárdos önkormányzati vételről szóló polgármesteri előterjesztés elkészült. 

Nincs kétségünk afelől, hogy a felháborító telekbizniszt a városvezetés át fogja erőltetni a közgyűlésen, de azt elvárjuk tőlük, hogy a barátaik legalább a tartozásukat rendezzék a pécsiek felé mielőtt üzletelni kezdenek velük.

 

Kelt. Pécsett, 2022. január 20. napján

 

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja"

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában