Ha beszélni tudna

2022.01.30. 15:40

Olimpiai bajnokok szelték a pécsi uszoda vizét + GALÉRIA

„Magyarország harmadik hullámfürdője nyílik Pécsen” ezzel a címmel jelent meg 1935. június 9-én a Dunántúl című lap.

Zs. J.

Fotó: L.L.

Mint írták, a budapesti Gellért szálló, a Csillaghegy után a pécsieknek is lehetőségük van a tengeri fürdőzésre. A Hullám kezdetekben reggel 6–9 óráig férfiak számára, 9–11 óráig terjedő időben a hölgyek részére volt nyitva, míg 11 órától, valamint vasárnap és ünnepnapokon közös fürdésre is volt lehetőség. Akkor még működött étterem, kávéház, cukrászda és bridzs­szalon. 

Sok évtizedig telt házzal működött a Hullámfürdő, ahol az úszók és vízilabdázók is készültek a versenyekre. Az idő haladt előre, sok változtatás, fejlesztés nem történt, így a korábban népszerű fürdő lassan elveszítette varázsát. Az 1970-es években az egyik pécsi úszó összehasonlította edzésadagját egy Pécsről a fővárosba került úszóval. Mint lapunknak akkor elmondta, a fővárosi úszó egy hónap alatt edzett annyit, mint a pécsi egy év alatt. 

 

Felcsillant a remény 1973-ban. Az egyik medencét sátorral vonták be. Egy évet kellett várni, hogy a terv megvalósuljon. A sátor felállítása nem volt könnyű produkció. Elsőként elhelyezték a lámpaoszlopokat, 400 csavarral a betonhoz rögzítették a sátor széleit, majd beindították a ventilátorokat, melyek sok ezer köbméter levegő befújásával a magasba emelték az 50 mázsás szerkezetet. A sátrat több ízben megtépázta az időjárás. 1978-as téli vihar úgy megrongálta, hogy újat kellett vásárolni helyette. 

A sátras megoldás több mint húsz évig funkcionált, majd elkészült a most is látható fedett uszoda. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!