Süket fülek

2022.01.17. 07:00

Péterffy: a környéken lakók fogyasztanak alkoholt közterületen

Hiába panaszkodnak már olvasók is, nemcsak a helyi képviselő amiatt, hogy a Köztársaság tér közelében lévő kisbolt körül spontán kocsma alakult ki, egyre több a hajléktalan Ispitaalján, a baloldali városvezetés a helyiekre mutogat, vagy éppen azt állítja: „elenyésző számban érkeznek panaszok”.

Bóka Máté

Nem először jelezték olvasóink, hogy a Köztársaság téren az elmúlt időszakban egyre több hajléktalant látnak, akik zavarják az ott élő családokat, viszont az MSZP-s és DK-s alpolgármestereket „fizető” önkormányzat első embere, Péterffy Attila, Pécs polgármestere érdemben nem sokat tett azért, hogy a helyzet megváltozzon, sőt inkább igyekszik a felelősséget és a munkát elhárítani magától. A területért dolgozó, ispitaaljai fideszes képviselő, Barkóczi Csaba ugyanis már korábban is jelezte, hogy a tér nyugati felére is indokolt lenne a lakossági kéréseknek megfelelően elhelyezni egy térfigyelő kamerát, főként azért is, mert a környéken iskolák, óvodák is vannak, a lumpen és részeges elemek a gyermekeket is zavarják. 

A mecsekoldali luxusvillában élő Péterffy Attila azonban a hivatalos megkeresés kapcsán úgy tett a válaszában, mintha nem is lenne ilyen igény. Mint ahogy Barkóczinak szóló válaszában is írta, „amennyiben igény fogalmazódik meg és bűnmegelőzés szempontjából indokolt”, akkor a tér nyugati oldalára, a műszaki feltételek kiépítése mellett nagyjából 1,5 millió forintból telepíthető térfigyelő kamera. 

 

Hasonló választ kapott Barkóczi arra a kérdésre is, hogy Ispitaalján mikor erősítik meg a közterület-felügyelet létszámát, illetve a kisboltoknál alkoholizáló elemekkel szemben mikor lépnek fel, vagy hogyan akadályozzák meg, hogy a játszótér hajléktalanszállóként üzemeljen. Péterffy ugyanis ezzel kapcsolatban azt állította mindenféle viszonyítási alap nélkül, hogy „elenyésző számban” érkeznek Ispitaaljáról panaszok a közterület-felügyelőkhöz, akik „folyamatosan jelen vannak” a területen. Nyáron pedig majd a kapacitások függvényében „terveznek fokozott járőrözést”. Péterffy állítja, hogy az ott lakók, a „környéken élők fogyasztanak alkoholt a kisboltoknál és velük szemben történik intézkedés”. 

Megjegyzi még a polgármester, hogy a hajléktalanokkal szemben a rendőrség az eljáró hatóság, de a felügyelők is megteszik a szükséges lépéseket jogsértés esetén. 

 

Másra persze van másfél millió

A fővárosi baloldali propagandasajtóval a pécsi városi lapot is kiadó Pécsi Kommunikációs Központ közel másfél milliós szerződést kötött különböző, jellemzően Gyurcsány Ferenc ellenzéki vezérnek, illetve az MSZP–DK-s céloknak megfelelő tartalmak eléréséért. Az, hogy ez mennyire hasznos a pécsieknek, megítélés kérdése, ugyanakkor beszédes, hogy az eltelt három hónapban mindössze három átvett cikkre bukkantunk a városi lap internetes keresőjét használva. A pénz tehát akár a pécsiek biztonságát is szolgálhatná a propagandacélok helyett. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában