Jubileumot ünnepelnek

2022.01.30. 17:42

Száz éve még a vásártéren fociztak a szászváriak

A helyi labdarúgás centenáriumának megünneplésére készül a település – a helyi lakosok 1922-ben hozták létre a Szászvár és Vidéke Sportegyesületet, majd a fiatalok a vásártéren – miután kérvényezték a falutól annak használatát – elkezdtek focizni.

W. K.

Fotó: Shutterstock

Mára a sportélet rendkívül szerteágazó a településen, a különböző sportágakban az utánpótlás létszáma is jelentős. 

Mint azt Vidák Krisztinától, Szászvár polgármesterétől megtudtuk, a jeles évfordulóra emlékezetes ünnepséggel készülnek, amelyet május 28-án, a gyermeknappal egy időben tartanának. A centenáriumi rendezvények nyitóeseménye a Sportegyesület székházának átadása lesz – az épület felső szintje és tetőszerkezete már korábban elkészült, az elkövetkezendő időszakban a homlokzatot is rendbe teszik, a hosszabb távú tervek között pedig az alsó szint felújítása is szerepel, pályázati támogatás segítségével. 

 

A centenáriumi rendezvénysorozat részeként a székházban a sportegyesület történetét bemutató emlékkiállítás is nyílik. Az épület megújuló homlokzatára pedig felirat is kerülne, ennek szövegéről a településen élők véleményét is kikéri az önkormányzat. A felhívás szerint jogos igény lenne egy olyan elnevezés, ami a bányászathoz kötődő múltra utal, hiszen a pálya, a közösségi ház, a sportcsarnok, a múzeum mind-mind a bányának, a bányászoknak köszönheti létét. 

 

Évtizedekig erre utalt az egyesület neve is, országszerte így ismerték meg a települést. Ennek ellenére már 1991-ben úgy döntött az akkori vezetés, hogy a sportkör nevéből elhagyja a Bányász kifejezést, mert a bánya már nem finanszírozta a sportot. 

Most az önkormányzat szavazást indított: három elnevezésre tettek javaslatot, de a további ötleteket is várják. Amit a többség szeretne, az a felirat kerül a székházra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!