Képzések a terítéken

2022.01.11. 14:00

Többségében hölgyek lepték el a pécsi egyetem nagytermét

Érdeklődők százait vonzották a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar nyílt napjának programjai, melyen többek között ápoló, mentőtiszti, gyógytornász, dietetikus, valamint népegészségügyi ellenőr képzések is terítékre kerültek.

Móga Richárd

Fotó: L.P.

Rengeteg érdeklődő volt kíváncsi a PTE ETK által szervezett, tartalmilag kibővített rendezvényre, ahol számos magas hűségű szimulációs eszközbemutatókkal, interaktív szakbemutatókkal, és pályaorientációs tanácsadással találkozhattak a látogatók. Ráadásul a kísérőkre is gondoltak, ugyanis egészségtudományi és beiskolázással kapcsolatos témakörökből válogatott érdekes előadásokon vehettek részt.

 

A résztvevők többsége hölgy volt, és a legtöbben barátnőjükkel érkeztek, azonban sokan szülőkkel, nagyszülőkkel látogattak el a rég várt nyílt napra. A nagy érdeklődést jól mutatja, hogy a megnyitó előtt kénytelenek voltak két csoportra bontani a társaságot, így két nagy terem is megtelt az egészségügybe vágyó fiatal tanulókkal.

 

– A családunkban mindenki az egészségügyben dolgozik, s bár mindenki más-más területen. Soha nem éreztem különösebb nyomást abból a szempontból, hogy nekem is ezt az irányt kell választanom, csupán nemes egyszerűséggel ez a pálya vonz engem is – mesélte az egyik középiskolás tanuló.

 

A mosolygó, reményteli, izgatott arcokat fürkészve ráeszméltem arra, hogy sokan ennyi idősen még azt sem tudják eldönteni, hogy épp melyik ruhadarabra van szükségük, azonban ők már most képesek ennyire előre gondolkodni, és egy elismerésre méltó hivatás mellett letenni a voksukat.

 

– Gyerekkoromban nagyon sokszor játszottunk orvososat a testvéremmel. Gyakran meghallgattuk egymás szívverését, és sokszor vizsgáltuk egymást. Azóta sok idő eltelt, és ő mára már mentőtisztként dolgozik, én pedig szeretnék a nyomdokaiba lépni, és egy nap szeretném a szolgálatot vele együtt teljesíteni – mesélt a terveiről az édesanyjával érkező fiatal lány.

 

Az óriási érdeklődés nem lehet meglepő, hiszen Magyarország Kormányának köszönhetően a Modern Városok Program keretében a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának belvárosi campus víziója valósulhatott meg az elmúlt időszakban. A fejlesztés által közösségi terek jöhettek létre, impozáns termek a tanulás, a laborok, és a tudomány szolgálatában. A beruházás hozzájárul, hogy a Bay Zoltán kutatóintézettel számos innovációt valósíthasson meg az intézmény. Ráadásul huszonegyedik századi infrastruktúrát kaphatott a megújult, izgalmas környezetben zajló táplálkozástudomány oktatása, ahol egy helyen demonstrálható valamennyi ágazati technológia is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!