Megy a gőzös

2022.01.20. 14:59

Van szakasz, ahol felére csökkent a forgalom Baranyában

A tavalyi évben, hasonlóan a 2020-as évhez, mintegy 30 százalékkal kevesebben utaztak vonattal, mint a korábbi esztendőkben.

Zs. J.

– Ez egy becsült szám, mivel pontos adatok a tavalyi évről január második felére várhatók – közölte a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV), mikor arra kérdeztünk rá, mennyien utaztak a baranyai szakaszokon. 

 

A MÁV táblázatából kitűnik, hogy a koronavírus-járványt megsínylette a vasúttársaság. Jelentős csökkenés tapasztalható, ami a lezárásoknak, az utazások elmaradásának köszönhető, illetve, hogy más közlekedési lehetőségeket választottak az utasok. 2019-ben a baranyai vasútszakaszokon 2,1 millió utast regisztráltak, egy évre rá ez a szám 1,46 millióra esett vissza, míg tavaly január és november között 1,39 millióan vettek jegyet, vagy utaztak bérlettel. 

 

A legnagyobb visszaesést, több mint hetven százalékost, a Villány–Mohács vonalszakaszon szenvedte el a társaság. Ezen a vonalon 2019-ben 26 ezer, 2020-ban 11 ezer, 2021. január és november között hétezer utast regisztráltak. Igaz, közölte a MÁV, hogy ezen a vonalon járványügyi menetrend van érvényben, vagyis a vonatról buszra terelték a forgalmat. A Dombóvár–Komló vonalon több mint 50 százalékos volt a lemorzsolódás, a Gyékényes–Pécs vonalon több mint 30, a Pécs–Magyarbóly szakaszon közel 35 százalék, a Sellye–Szentlőrincnél több mint 30 százalékkal kevesebb utas volt. 

 

A legtöbben a Budapest–Pécs vonalat használják (2019: 1,5 millió utas, 2020: 1,04 millió 2021 jan.–nov.: 1,01 millió), majd a Pécs–Magyarbóly (2019: 285 ezer, 2020: 203 ezer, 2021 jan.–nov.: 179 ezer) és a Pécs–Gyékényes (2019: 250 ezer, 2020: 154 ezer, 2021 jan.–nov.: 148 ezer) következik. A legkevesebben a Dombóvár–Komló között utaznak, 2020-ban és 2021 január és november között 3–3 ezren váltottak jegyet. 

 

– Tavaly a Budapest–Pécs vonalon az IC-járatok kihasználtsága 35,7 százalékos volt, ami megfelel az országos arányoknak. Ez átlagos adat, hiszen a naptól és napszaktól függően vannak telítettebb járatok és kevésbé kihasználtak is. Ezen a vonalon összesen 26 270 darab okosjegyet értékesített a vasúttársaság a szeptemberi bevezetéstől kezdődően – tette hozzá a MÁV. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában