Zajlanak a munkálatok

2022.01.29. 09:51

Zajlanak a temető felújítási munkái Bicsérden

Elkezdődtek a munkálatok a Kossuth utcai temető felújításánál, melyhez a Magyar Falu Programban sikerült támogatást elnyernie a településnek.

M. R.

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

– A térkövezés és a talajmunkák már több mint fele elkészült, a következő lépés az új kolumbárium kialakítása lesz – mondta el Vér József polgármester. Ezen felül további padokat fognak elhelyezni, s a ravatalozó falát is új vakolattal látják el, ezek a munkálatok most következnek. – Egy faragott fa gyertyatartót is elhelyezünk, keresztfaragással díszítve – tette hozzá a település vezetője. 

 

A temetőben található vízcsap mellé szerszámtárolót és öntözőkannákat is kihelyeznek, ezzel jelentősen megkönnyítik a sírokon lévő virágok gondozását. A temető felújítása várhatóan tavaszig el is készül majd. 

Ezen felül további fejlesztések is lesznek a településen, a közösségi tér kialakításának munkálatai februárban kezdődnek majd, s várhatóan a kivitelezés hét-nyolc hónapot is eltart.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!