Koronavírus Baranyában

2022.02.16. 10:58

A helyzet nem javul: több mint félezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt Baranyában

Meghoztuk az elmúlt nap adatait. Nézze meg a grafikonon, hogy alakul a járvány terjedése a megyében.

bama.hu

Fotó: Shutterstock

Baranya megyében az elmúlt huszonnégy órában 666 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel összesen 69 927 főre emelkedett az igazolt megbetegedések száma a járvány kezdete óta. 

Forrás: koronavirus.hu

 

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.

 

Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához – jelentette be Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta: sem Brüsszel, sem a többi uniós ország nem szigorított a korábbi szabályokon az omikron variáns megjelenése miatt, a kormány pedig nem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak, mint más uniós polgárokra.

 

Kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Ami az országos adatokat illeti, az elmúlt huszonnégy órában 8883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 730 366 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 97 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 851 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 478 480 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 209 035 fő. 5166 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 203-an vannak lélegeztetőgépen.

 

A beoltottak száma 6 384 088 fő, közülük 6 144 019 fő a második, 3 773 694 fő már harmadik oltását is felvette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában