Koronavírus Baranyában

2022.03.01. 11:37

Így indul a március Baranyában a koronavírus tekintetében

Nézze meg a grafikonon, hogy alakul a járvány terjedése a megyében.

bama.hu

Fotó: Shutterstock

Baranya megyében egy nap alatt  150 új fertőzést regisztráltak, ezzel összesen 73 546 főre emelkedett az igazolt megbetegedések száma a járvány kezdete óta. A térképen, amelyen a lakosságszámhoz viszonyított esetszám alapján színezik a megyéket, már vörösen izzik Baranya. 

A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, csökken a fertőzöttek és a kórházi betegek száma. Az oltásra folyamatosan lehet időpontot foglalni, és márciusban is minden csütörtökön, pénteken, szombaton lesznek oltási akciónapok.

 

Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához – jelentette be Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta: sem Brüsszel, sem a többi uniós ország nem szigorított a korábbi szabályokon az omikron variáns megjelenése miatt, a kormány pedig nem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak, mint más uniós polgárokra.

 

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók. A negyedik oltás is már foglalható és felvehető, akár az oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. 

 

Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Ami az országos adatokat illeti, az elmúlt három napban 2037 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 789 581 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 102 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 051 emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 595 008 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 150 522 főre csökkent. 3610 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 136-an vannak lélegeztetőgépen.  

 

A beoltottak száma 6 394 782 fő, közülük 6 169 995 fő a második, 3 810 898 fő már harmadik oltását is felvette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában