Gratulálunk!

2022.03.10. 13:44

Jutalmazták az év női példaképeit Baranyában

Az idei évben negyedik alkalommal keresték az Év női példaképét Baranyában, az ünnepélyes díjátadóra március 8-án a Civil Közösségek Házában került sor.

Forrás: Pécsimami Közhasznú Egyesület

Az elismeréseket dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke adta át, aki nem csak a pályázat döntőseinek, de valamennyi hölgynek megköszönte a mindennapi helytállását.

 

Gellén Nóra, a pályázat megálmodója hangsúlyozta, hogy ezzel az elismeréssel valójában minden olyan nőre szeretnék felhívni a figyelmet, aki nap mint nap teszi a dolgát, egyensúlyozva a különböző szerepei között.

 

Most is olyan nők jelentkezését várták, akik a munkában és a családi életben is megállják a helyüket és azt is elmesélik, hogyan tudják összeegyeztetni ezt a két fontos területet.

 

A beérkezett 27 pályázatból a zsűri hatot juttatott a döntőbe. Az egy hetes közönségszavazás eredményeként 2022-ben az Év női példaképe Baranyában díjat a kétgyermekes Bóni Tünde vehette át, aki 16 éve számíthat mindenben a férjére és 22 éve kísér szüléseket, készít fel várandós párokat a szülésre, babával való együttélésre.

 

A zsűri további elismeréseket is odaítélt:

Gács Boróka - Legharmonikusabb jelölt

Kádárné Szántó Nikolett - Legempatikusabb jelölt

Kiss-Márton Adrienn - Leginnovatívabb jelölt

Tamás Éva - Legsokoldalúbb jelölt

Wirth Gabriella  - Legkreatívabb jelölt

 

Az idei pályázatokban az eddigieknél is hangsúlyosabb volt az az őszinteség, ahogy a jelöltek a sikereik mellett a nehézségeikről is írtak, így a pályázók történeteit olvasva sok nő magára ismerhet és erőt meríthet a mindennapokhoz.

 

Ez volt az első év, hogy Baranyán kívül Somogy és Bács-Kiskun megyében is odaítélték az év női példaképe díjat, melynek hátterét az országos Imami Egyesület és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatása biztosította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!