Koronavírus Baranyában

2022.03.17. 10:34

Továbbra is tartanak oltási akció napokat Baranyában is

Nézze meg a grafikonon, hogy alakul a járvány terjedése a megyében.

bama.hu

Fotó: Shutterstock

Baranya megyében tegnap óta 101 új fertőzést regisztráltak, ezzel összesen 75 572 főre emelkedett az igazolt megbetegedések száma a járvány kezdete óta. A térképen, amelyen a lakosságszámhoz viszonyított esetszám alapján színezik a megyéket, ismét vörösen izzik Baranya. 

 

A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség. Ma délután, pénteken és szombaton is lesz oltási akciónap.

Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. 

 

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók. A negyedik oltás is már foglalható és felvehető, akár az oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. 

 

Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Ami az országos adatokat illeti, az elmúlt négy napban 1503 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 820 767 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 895 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 667 111 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 108 761 főre csökkent. 2287 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 90-en vannak lélegeztetőgépen.

 

6 399 532 fő, közülük 6 180 867 fő a második, 3 830 431 fő a harmadik, 236 755 fő már a negyedik oltását is felvette. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!