Forrnak az indulatok

2022.04.19. 09:41

Piros lapot kapott Péterffy Attila a közgyűlésen

V. S.

Forrás: Bama.hu (Forrás: onkormanyzati.tv)

Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hoppál Péter, Pécs és környéke képviselője a Városháza keddi közgyűlésén. (9:28)

– Mi, pécsiek két és fél éve nézzük, hogy polgármester úr mit tesz a városunkért – mondta.

Hoppál Péter szerint április harmadikán a pécsiek elmondták a véleményüket: többen szavaztak a baloldal ellen, mint ahányan Péterffy Attilára voksoltak 2019-ben. Úgy vélekedett, ez egyértelmű jelzés a baloldali városvezetésnek.

– Ön becsapta a pécsieket! – mondta.

Hoppál úgy vélekedett, Péterffy Attila semmit nem tett a városért, csak az előző városvezetés projektjeivel reklámozza magát.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, sem Toller László, sem pedig Páva Zsolt nem csapta be a pécsieket.

Hozzátette: ők hajlandóak voltak együttműködni más színű politikai pártokkal a város érdekében, ahogy a szegedi és a miskolci polgármester is képes erre.

Beszéde végén Hoppál Péter piros lapot mutatott fel Péterffy Attilának.

A polgármester válaszában azt mondta, több olyan hibát nem követ el, mint amikor átvette nyilvánosan Hoppál Pétertől a képviselő által írt könyvet.

Péterffy Attila reakciójában azzal védekezett, hogy leszögezte, nem polgármestert választottak április harmadikán.

 

Topán László kilép a Momentum frakciójából (9:39)

Az önkormányzati képviselő ezt a keddi közgyűlésen jelentette be. Mint mondta, a Mindenki Pécsért független képviselőjeként folytatja a munkát.

A közgyűlésen megjelent Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke is. Megkérdeztük, hogy Topán László egyeztetett-e vele mielőtt meghozta a döntését és megtette a nyilvános bejelentést. Nemes igennel felelt, de több részletet nem akart megosztani.

Topán László kilépésével megszűnt a Momentum városházi frakciója.


Péterffy: „Szerencsére más bolygón élünk” (10:57)

Barkóczi Csaba fideszes képviselő a Pécsi Rendőrkapitányság beszámolójával foglalkozó vitán kifogásolta, hogy Péterffy Attila úgy fogalmazott, mintha neki köszönhetően javult volna a közbiztonság a városban.

A fideszes képviselő azt is felvetette, ideje lenne, hogy a polgármester bocsánatot kérjen a rendőröktől, amiért az önkormányzati elszámoltatási hadjárata folyamán tett feljelentések  kapcsán méltatlan vádakat fogalmazott meg a rendfenntartó testülettel szemben.

Mint ismert, Péterffyék ügyvédi csapatot bíztak meg, hogy feltárják az előző városvezetés állítólagos korrupciós ügyeit, de komoly eredményeket mindeddig nem sikerült elérniük. Ezt a polgármester nem nézte jó szemmel, és a rendőrökben találta meg a bűnbakot. Úgy fogalmazott, a rendőrök a Fidesz érdekeit védik.

Péterffy Attila Barkóczi Csaba felszólalására mindössze annyit mondott, „Szerencsére más bolygón élünk!”.

 

Megszavazta a közgyűlés Pécs új építési szabályzatát (13:11)

Ezzel elgördült az akadály több olyan intézkedés elől, amit a nemzeti oldal kifogásolt. Ilyen a volt bőrklinika területének értékesítése, és egy szálloda felhúzása parkoló helyett a régi vásárcsarnok helyén.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) frakcióvezetője az új építési szabályzathoz három módosító indítványt is benyújtott, hogy megakadályozzák az általuk kifogásolt intézkedéseket, de a baloldali többségű közgyűlés mindhármat leszavazta.

Az egyik ilyen módosító indítvány lényegében azt célozta, hogy a volt bőrklinika helyén ne lehessen egy többemeletes társasházat építeni, hanem inkább szolgáljon közcélokat a kerület. 

A második módosítóval Kőváriék azt szerették volna elérni, hogy a régi vásárcsarnok helyén parkoló épüljön, hogy az a vásárlók érdekeit szolgálja. Ahogy arról korábban lapunk is írt, az új vásárcsarnok körüli parkolóhelyek száma sokak szerint nem lesz elég.

Kővári harmadik indítványában amellett érvelt, hogy az Északmegyer dűlő mentén fekvő terület ne kapjon olyan besorolást, ami meghiúsíthatja azt a tervet, hogy ott a keleti és nyugati elkerülő utakat összekötő kétszer kétsávos út épülhessen.

Kővári a szavazás utáni szünetben tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján kijelentette, a pécsi baloldal a magánérdeket választotta a közérdek helyett.

Az ÖPE frakcióvezetője szerint a baloldali városvezetés azért minősíti át a volt bőrklinika területét, hogy egy baloldali üzletkörökhöz tartozó magánbefektető ott nyolcvan-száz lakásos társasházat építhessen. Mint mondta, a jobboldal inkább azt támogatja, hogy a a területen oktatási, vagy egészségügyi intézmény működjön.

Kővári a volt vásárcsarnok területével kapcsolatban elmondta, mivel az a város egyik legszennyezettebb környéke, javaslatuk szerint nem csak parkolót, de egy zöldövezetet is ki kell ott alakítani.

– Itt megint nem a közérdeket szolgáló döntés született, hanem azt támogatta a baloldali városvezetés, hogy egy üzleti csoport szállodát építhessen a területen.

Az ÖPE elnöke a déli összekötő utat illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy a város azzal kért támogatást az államtól (30 milliárd forintot), hogy ott gazdasági célú út épüljön, most mégis elfogadták, hogy lakóövezetet alakítsanak ki a terület egy részén. 

Kővári figyelmeztetett, ezután a döntés után kérdésessé vált, hogy megépülhet-e az összekötő út.

 

Topán nem akar "hasznos hülye" lenni (16.00)

– Nem kívánok sem ambiciózus egyének, sem immunhiányos szervezetek foglya, hasznos hülyéje vagy épp tettestársa lenni – írta Topán László Facebook-bejegyzésében kilépésével kapcsolatban kedd délután.
Az önkormányzati képviselő felelevenítette, hogy 2019-ben a pécsi vásártéren egy sajtótájékoztatón új politikai kultúrát ígértek a választóknak.
– Akkor úgy fogalmaztam: „a megoldjuk okosba’-korszak véget ér”. Sajnos meg kell állapítanom: egyelőre nem ért véget – tette hozzá.
Ahogy arról korábban írtunk, a nemrég Körömi Attila, a Momentum egykori alelnöke által csalással megvádolt Nemes Balázs egy forrásunk állítása szerint a párt helyi elnökeként kőkeményen igyekszik fogni a pécsi momentumos önkormányzati képviselőket, és rendre letiltja a Péterffy Attilával kritikus nyilatkozatokat.

 

Heves vita előzte meg az Ifjúsági Koncepció elfogadását (16.11)

Nemes Balázs személyében hiába van havi 515 ezer forintért innovációs biztosa Pécsnek, az testület mégis megszavazta, hogy kétmillió forintos megbízást adjanak egy külső  szakértő számára az Ifjúsági Koncepció elkészítésére.
- Mióta itt ülök két és fél éve a koncepció, koncepciójának, koncepcióját kérjük be folyamatosan, úgy fest a polgármester úrnak fétise a koncepció-gyártás - véleményezte Barkóczi Csaba képviselő.
Kővári János a szavazás előtt felvetette, hogy az ülésen jelen lévő innovatív biztos, ha már nem végzi a munkáját, akkor legalább kéthavi illetményét csoportosítsák át a tanulmány költségeibe. A képviselők leszavazták az indítványát.
- 25 millió forintjába került a pécsi adófizetőknek az, hogy Nemes Balázs innovációs biztosként itt ül és mégis kétmillió forintot kell majd kifizetni egy újabb tanulmányért - véleményezte Kővári János, aki az ülésen írásbeli beszámoló benyújtását kérte az innovációs biztostól eddigi munkálkodásáról. 


Befejeződött a közgyűlés (17:25)

A napirendi pontok végére nem maradtak vitás pontok, így nyugodtabb hangulatban fejeződött be a közgyűlés a városházán.
- Köszönöm a képviselőtársaimnak és a megjelent összes futballbírónak a részvételét - zárta le a közgyűlést Péterffy Attila polgármester - visszautalva a délelőtti eseményekre. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában