Nincs mese

2022.05.16. 15:01

A kondiparkok biztonságára idén is kiemelten ügyelnek

A kondiparkok már a legkisebb településeken is megtalálhatók, azokat bárki felügyelet nélkül használhatja. Nagyon fontos, hogy az eszközök biztonságosak legyenek – ennek érdekében indított országos ellenőrzés-sorozatot a fogyasztóvédelmi hatóság nemrég.

W. K.

Fotó: Kozma István

A játszóterek, kalandparkok ellenőrzése hosszú ideje szerepel a fogyasztóvédelem rendszeres célzott vizsgálatai között, tavaly óta pedig már a kondiparkokban megtalálható sporteszközökkel is foglalkozik a hatóság. A megfelelő dokumentumok, jelölések és tájékoztatás meglétét ellenőrzik országszerte az április végén indult akció keretein belül.

A kondiparkok már a legkisebb településeken is megtalálhatók, azokat bárki felügyelet nélkül használhatja. Az eszközök használata azonban egyes esetekben bizonyos életkor, magasság alatt, vagy testtömeg felett nem megengedett, erről jól látható tájékoztatást kell kihelyezni. 

A kondiparkok felszereléseinek szerkezeti kialakítását, stabilitását, rögzítését kijelölt szervezetek mérik fel az üzembe helyezés előtt, majd néhány éves gyakorisággal ezeket az ellenőrzéseket megismétlik. A fogyasztóvédelem az érvényes dokumentáció, és a jelölések meglétét vizsgálja.

– A tavalyi ellenőrzés során a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai összesen 513 kondiparkban 4892 kültéri fitneszeszközt ellenőriztek, amelyek mintegy kétharmada, csaknem 3300 eszköz nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó kritériumoknak – hívja fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A terhelhetőséget korlátozó adatokat az eszközök csaknem felénél nem tüntették fel, a megfelelőséget igazoló dokumentáció pedig minden harmadik berendezésnél hiányzott.

A tavalyi magas kifogásolási arány miatt idén a hatóság újra ellenőrzésbe kezdett – ha a kormányhivatalok szakemberei hiányosságot találnak, az előírások betartására kötelezik a működtetőt, a kondiparkok használatát a mulasztások pótlásáig fel is függesztethetik.

Mindemellett a kalandparkokban kötélpályákat, az akvaparkokban vízi csúszdákat, a gyermektáborokban trambulinokat és ugrálóvárakat is vizsgál a közeljövőben a fogyasztóvédelem. 
 

A strandok csúszdáit is ellenőrzik 

A fogyasztóvédelmi hatóság évek óta ellenőrzi az akvaparkokba, strandokra telepített vízi csúszdák és egyéb vízi élményt nyújtó eszközök üzemeltetési feltételeit. 2020-ban az eszközök 14 százaléka nem felelt meg az előírásoknak, tavaly a kifogásolási arány ezzel csaknem megegyező volt, 13 százaléknál akadt probléma. A legtöbb hiányosságot a legkevésbé veszélyes – a vízibicikliket is magába foglaló – osztályba tartozó berendezéseknél állapították meg a kormányhivatalok szakemberei, míg a közepesen veszélyes eszközöknél – ide tartoznak az 1–5 m magasságú vízi csúszdák – 8 százalék, a legveszélyesebb, 5 méternél magasabb vízi csúszdáknál pedig tíz százalék volt a kifogásolási arány.  A vizsgált esetek 4 százalékában nem tudott a csúszdákat kezelő személy igazolást bemutatni arról, hogy az előírt képzésben részesült, vagy végzettségét nem a kijelölt szervezetek által kiállított dokumentummal igazolta.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában