A nyalánkság rendben van, az olcsó gombóc viszont csak mítosz

Mivel a fenti ötlet felmerülésekor öt- és kilencéves fiamnak – Gergőnek és Zolinak – edzése volt délután, így annak végeztével röpke három óránk maradt kielemezni a pécsi fagy­laltkínálatot, ezért nyilván nem sikerült eljutnunk a város összes cukrászdájába, mindenesetre azért törekedtünk rá. 

Belvárosi kalandozásunkat szokás szerint az Árkádban kezdtük, lévén itt a legegyszerűbb parkolni. Az első élményeket már épületen belül megszereztük: a Mischler Cukrászdában 60 Ft/dkg áron kínálva egy-egy gombóc fagyit 1040 forint kicsengetése után emelhették nyelvükhöz édes tölcsérben az ínyencséget a fiúk. Kisebbik gyermekem, az óvodás Gergő itt perceken belül lecsöpögtette magát, vagy ahogy ő fogalmazott „megszöktek a szája elől a fagyicseppek”. 

Rövid séta után a Levendula kézműves fagyizóban folytattuk a családi oknyomozást, ahol 50 Ft/dkg áron kínálva – ezúttal óvatosabban, immár papírpohárban szervírozva – 1055 forintért nyaldoshattak a legények. Szerdán 11–18 óra között itt kóstolót is rendeznek, mindenki egy gombóc fagyit kap ajándékba a Levendula tízéves születésnapja alkalmából. 

Ezt követően a Mecsek Cukrászdát céloztuk meg, ahol nem fárasztottak minket különböző SI-mértékegységekkel, hanem kerek perec kiírták, hogy egy gombóc fagyi 380 forintért kerülhet a bendőbe, ami édes tölcsérrel megbolondítva 844 forintjába fájt az egyre fillértechnikusabbá váló édesapának. 

A kerekedő pocakokkal adta magát, hogy a közeli Virág Cukrászda legyen a következő, minél közelebbi célpont. Itt papíron a többieknél több súlyt ígértek, gombóconként 6 dkg-ot prognosztizálva 400 forintért, de bocsátassék meg, hogy elfelejtettünk precíziós műszereket vinni magunkkal, szemre pedig egyikünk sem vélt felfedezni érdemi különbséget. Az édesebbik tölcsérrel megbolondítva azért itt is elszórtunk 900 forintot. 

Mivel az Árkád parkolója nemsokára zárt és nem terveztem telefagylaltozott gyermekekkel buszra szállni, így záróra előtt immár autóval a Trüffel cukrászdába estünk be a végső tesztre. A szokásos – nem papírízű – tölcsérben kerek ezer forintért nyalhatták el a fiúk a nap majdnem utolsó gombóc fagylaltját. Majdnem utolsót, lévén Gergő az autóban feltette a kérdést: „Apa, ugye otthon is ehetünk még fagyit?” Nos, mivel anya majd csak utólag az újságból értesül a dorbézolásról, így persze a mélyhűtőből előkerült a nap utolsó jégkréme, ami elmondásuk szerint azért nem okozott akkora ízorgiát, mint a behabzsolt kézműves fagylaltok. 

A konklúzió, melyet a segítségül hívott szakértők megállapítottak: „nem fincsi” fagyi egyáltalán nem kapható Pécsett. Apaként annyit fűznék hozzá, hogy sajna bizony olcsó sem.