Borból nem lesz hiány

2022.05.09. 16:39

A siklósi várban bírálják a világ franc-jait

Zs. K.

A villányi borvidék hagyományteremtő szándékkal 2022-ben szervezi meg első alkalommal a Franc Du Monde-ot, a cabernet franc világversenyt. Elhatározásukat az utóbbi évek pozitív tapasztalatai ösztönözték, hiszen 2021-ig a villányi borvidék már hat alkalommal szervezett nemzetközi szintű szakmai és közönségrendezvényt, melynek középpontjában e fajta állt.

A Franc & Franc rendezvény keretében a meghatározó európai és újvilági franctermelő régiók mutatkoznak be minden évben, olyanok, akik hisznek ebben a fajtában és a népszerű házasításokon túl egyedi minőségű fajtaborként is látnak benne fantáziát.

A borversenyt a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. rendezi meg június 10-én a siklósi várban.

– A víziónk egy olyan borverseny, ami a cabernet franc-ról szól, és terveink szerint a jövőben majd kétévente rendezzük meg. Őszintén reméljük, hogy kezdeményezésünkkel nemcsak felhívjuk a figyelmet a cabernet franc értékeire, de új, előnyös szakmai ismeretségek és partnerségek kialakulásának is előmozdítói lehetünk. A versenyre, június elsejei beérkezéssel várjuk mindazon cabernet franc fajtaborokat, cabernet franc alapú házasításokat és muzeális tételeket – nemcsak Európából, de a tengeren túlról is –, amelyek a nevezési felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelnek – mondta Kovács Boglárka, a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. marketingvezetője.

A borok értékelése nemzetközi bírálóbizottságok által történik. Minden bizottság 5–7 elismert kóstolási szakértőből fog állni majd. A szervező ország a tagok legfeljebb 50 százalékát jelöli a bizottságba. A Franc du Monde nemzetközi borversenyt követően ünnepélyes díjátadót rendeznek a novemberi Franc & Franc nemzetközi cabernet franc fórumon, amelyre a díjazottak meghívást kapnak.

A cabernet franc egy olyan világfajta, amely önállóan ritkán jelenik meg. A villányi borvidéken megtalálta természetes otthonát, és gyakorlatilag ez lett a borvidék zászlósbora. Fajtatiszta borként kiemelkedő minőséget Villányban és Loire-ban ad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában