Baranya

2022.05.23. 15:41

Az MCC pécsi képzési központjában az űrkutatás is terítékre kerül

M. R.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) pécsi képzési központja május végére három ingyenesen látogatható, érdekes programot is kínál. 

Május 27-én, pénteken, 8 és 16 óra között először rendezik meg Pécsen az MCC Pedagógus konferenciát Fókuszban a magyar tehetségek alcímmel. 
Ezt követően, szintén május 27-én délután 5 órakor hazánk űrkutatásban betöltött szerepéről beszélget dr. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa és dr. Nagyváradi László, a PTE egyetemi docense és a pécsi Planetárium előadója a Magyarország és a világűr – Szerepünk a világ űrtevékenységében című könyvbemutató rendezvényén. 

Május 30-án, hétfőn, 5 órakor Porkoláb Imre katonai múlttal rendelkező vezetéselméleti szakértő tart előadást, akinek jelmondata: „Változz, változtass, vezess!”. Az előadás során választ kaphatunk azokra a kérdésekre, hogy mik lesznek a legfontosabb és legemberibb vezetői készségek a jövőben. 

Az események helyszíne az MCC pécsi képzési központja a Czinderi utca 6-os szám alatt.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában